Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A tervek szerint halad a Danube Removals, a bioetanolt gyártó Pannonia Bio Zrt. dunaföldvári üzemében keletkező szén-dioxid geológiai tárolási projektje, amely az Európai Unió Innovációs Alapjának 48 millió eurós támogatásával zajlik - közölte a Pannonia Bio az MTI-vel.

Az Európai Bizottság honlapjának ismertetése szerint a 2024. májusban kezdődött projekt célja évente 500 ezer tonnányi, a dunaföldvári üzemben az erjedés és a lebomlás során keletkező szén-dioxid összegyűjtése, majd tárolása. Az ütemezés szerint a jövő év szeptemberétől működő rendszert 2037-ig kell fenntartani.

A projekt keretében a Pannonia Bio üzeme mellett épül egy kompresszorállomás, amely a szén-dioxidot sűríti össze, egy 10-15 kilométer hosszú csővezeték, amelyen három besajtoló kúthoz szállítja a szén-dioxidot, és fúrnak két monitoring kutat is.

A szén-dioxidot körülbelül 1500 méter mélyre, a Pannon-medence sós víztartó rétegébe préselik le, amely több mint ezer évig alkalmas a tárolásra. Az EB szerint a javasolt modell akár több tízmillió tonna szén-dioxid tárolására is alkalmas lehet a Pannon-medencében. A fejlesztésben a Clon Bio - a Pannonia Bio Zrt. tulajdonosa - mellett részt vesz az EMOV Ltd. brit energiacég és az OGD Green Storage Kft. is.

A Pannonia Bio az MTI érdeklődésére azt írta, a projekt megvalósítása az eredeti terveknek megfelelően halad, jelenleg az első kutató- és tesztkút előkészítése zajlik, a projekt várható indulása ugyanakkor továbbra is több jövőbeli mérföldkő teljesülésétől függ.

A 2009-ben alapított cég közölte azt is, hogy 2025-ben az elmúlt évekhez hasonlóan csaknem 1,3 millió tonna kukoricát dolgozott fel, amelyből körülbelül 550 millió liter bioetanolt és jelentős mennyiségű, az élelmiszer- és takarmányiparban hasznosítható fehérjeterméket, valamint biogén szén-dioxidot állítottak elő. A feldolgozott kukorica növekedése során hozzávetőleg 500 ezer tonna biogén szén-dioxidot kötött meg, amelyet a biofinomítási folyamat során hasznosítanak.

A 400 embert foglalkoztató társaság 2025-ben 718 millió eurós nettó árbevételt ért el, amelyből 44 millió hazai, 674 millió euró külföldi értékesítésből származott. Az idei várható árbevételre vonatkozó kérdésre úgy fogalmazta: a cég óvatos optimizmussal tekint 2026 elé, eredményeiket egyebek között az aszály is befolyásolja.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.