Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében azt írta, idén is biztosítja, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről a mindenszentek és halottak napján.

Ennek érdekében az Új köztemető, az óbudai, a budafoki, a csepeli, a kispesti, a megyeri, a pestszentlőrinci, a cinkotai, a pesterzsébeti, a rákospalotai és a farkasréti temető, a csömöri sírkert, a Tamás utcai és az Angeli úti urnatemető, valamint a kispesti öregtemető az ünnep időszakában meghosszabbított nyitvatartás mellett, péntektől vasárnapig 7 órától 20 óráig látogatható.

Az Új köztemetőben, a farkasréti és az óbudai temetőben november 1-jén 16 órától a temetőlátogatókkal közös mécsesgyújtást tartanak, csatlakozva az ötödik országos mindenszenteki mécsesgyújtáshoz.

A Budapesti Közművek temetőiben az ünnepi időszakban számos egyházi megemlékezést is tartanak. Az Új köztemetőben szombaton és vasárnap 17, valamint 18 órai kezdettel a szóróparcellában fénnyel, zenei aláfestéssel 5 perces időtartamban beindítják a parcella szökőkútjait, a farkasréti temetőben pedig vasárnap 17 órakor ökumenikus istentisztelettel egybekötött halottak napi megemlékezést tartanak.

A társaság felhívta a figyelmet arra, hogy szombaton és vasárnap tilos gépjárművel behajtani a fővárosi temetőkbe. Ez alól kivétel az Új köztemető, ahova szombaton és vasárnap díjmentesen lehet behajtani.

Azt írták, az ünnepi időszakban a temetők környékén jellemző jelentős gépkocsiforgalom, illetve a korlátozott parkolási lehetőségek miatt a Budapesti Közművek kéri a sírkerteket felkeresőket, hogy elsősorban a közösségi közlekedést vegyék igénybe, a Budapesti Közlekedési Központ idén is sűrített járatokkal készül a nagyobb forgalmú időszakokban. A Budapesti Közművek arra kéri a mozgásukban korlátozott temetőlátogatókat, hogy gépjárművel lehetőség szerint a kevésbé forgalmas délelőtti időszakban keressék fel a temetőket.

Tudatták azt is, a biztonságos temetőlátogatás és a forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a temetőkben megerősített rendészeti szolgálatot biztosítanak, a forgalmas napokon a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek.

Javasolják a temetőlátogatóknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a https://bti.budapestikozmuvek.hu/ oldalon, ahol minden további tudnivaló elérhető a fővárosi temetők látogatási rendjével kapcsolatosan.

A BTI meghosszabbított nyitvatartást biztosít a hozzátartozóknak a köztemetők irodáiban, ezzel segítve a sírhelyek újraváltásával kapcsolatos ügyintézést.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.