Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a LEGO üzemének megnyitóján közölte, hogy a dán játékgyártó vállalat 54 milliárd forint értékben bővítette csomagoló- és raktárkapacitásait, így a nyíregyházi lett a második legnagyobb gyára a világon. A fejlesztést a kormány 4,3 milliárd forinttal támogatta, ezzel hozzájárulva 300 új munkahely létrehozásához.

Beszédében kiemelte, hogy a cég, amely 4300 fővel a régió legnagyobb munkáltatója, a fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl 30 százalékkal több terméket tud előállítani Magyarországon.

Aláhúzta, hogy

a vállalat nyíregyházi árbevétele tavaly 100 milliárd forint felett volt, és ezzel új rekordot döntött, a jövő évben pedig eléri a munkavállalók száma az ötezret, ami szintén csúcsot jelent.
Arra is kitért, hogy a LEGO évek óta folyamatosan bővíti a megújuló energiaforrásait, így jelenleg is 24 ezer napelem segíti a gyár működését, és ezek száma hamarosan 35 ezerre fog nőni.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy 2025-ben megdőlt a magyar-dán kereskedelmi forgalom rekordja is, és a skandináv országba irányuló export már idén is több mint 15 százalékkal bővült.

Rámutatott, hogy

a kormány az elmúlt tíz évben tizenhét dán vállalat beruházását támogatta, amelyek nyomán 230 milliárd forint értékben jöttek létre beruházások, nagyjából 4500 munkahelyet teremtve.
Hangsúlyozta, hogy a LEGO nagyban hozzájárult nemcsak Nyíregyháza, hanem egész Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ipari termelésének robbanásszerű fejlődéséhez, mert tíz évvel ezelőtt a helyi ipari termelés értéke mindössze 710 milliárd forint volt, míg most 1710 milliárd forint.

„Ezer milliárd forinttal nőtt itt az ipari termelés tíz év alatt, ez valószínűleg nem teljesen független attól a ténytől, hogy ezalatt a kormány támogatásával 114 nagy beruházás jött ide a megyébe, amelyek 930 milliárd forintos értéket képviseltek”
– jegyezte meg.

A miniszter végül érintette a jelenlegi kor legfőbb kihívásait, és arra figyelmeztetett, hogy az emberiség rendkívüli bizonytalanságban él, amelynek Európa az egyik fő vesztese.

Úgy vélekedett, hogy

a kontinens versenyképessége drámaian bezuhant az utóbbi időszakban, aminek oka az elhibázott brüsszeli döntésekben keresendő.
Erre jó példaként említette, hogy az energiaárszint jóval meghaladja az amerikait vagy a kínait, ami szavai szerint ugyanakkor Magyarország számára némi versenyelőny megszerzésére biztosít lehetőséget.

„Ha máshol magasak az árak, akkor alacsonyabb árakat kell csinálni, és akkor máris versenyképesebbek vagyunk. És ehhez három dolog kell. Nem szabad engedni semmilyen nyomásnak, amely arra irányulna, hogy adjunk fel olcsó és megbízható energiaforrásokat. Fel kell gyorsítani az atomerőmű építését, hogy magunk elő tudjuk állítani a szükséges villamos energiát. Valamint megújuló energiakapacitásokat kell létrehozni, és mindebben támogatni kell a vállalatokat is” – sorolta.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.