Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nőtlen férfi páciensek halálozási aránya 27 százalékkal volt magasabb a házasokénál.
A nőtlen férfi páciensek halálozási aránya 27 százalékkal volt magasabb a házasokénál.

A házasságban élő rákbeteg élete hosszabb lehet - állítja egy új amerikai tanulmány szerint, bár a házasság előnyei változnak a származástól és a születési helytől függően.

A kutatási eredménynek nagy közegészségügyi jelentősége lehet az Egyesült Államokban, ahol egyre többen élnek egyedül és a népesség egyre idősebb - idézte a Science Daily tudományos ismeretterjesztő portál a Cancer című szaklap friss számában megjelent írást.

A Kaliforniai Rákmegelőzési Intézet munkatársa, Scarlett Lin Gomez és a San Diegó-i Orvostudományi Egyetem PhD-hallgatója, María Elena Martínez csaknem 800 ezer, Kaliforniában élő felnőtt adatait elemezte. A vizsgálatba azokat válogatták be, akiknél invazív daganatot állapítottak meg 2000 és 2009 között. Az adatokat 2012 végéig vizsgálták.

A kutatók megállapították, hogy a nem házas rákbetegek halálozási aránya magasabb volt, mint a házasoké.

A nőtlen férfi páciensek halálozási aránya 27 százalékkal volt magasabb a házasokénál, a nem házas nőké 19 százalékkal a férjes asszonyokénál.

Ezeket az eredményeket nem magyarázza kielégítően sem a házaspárok kedvezőbb anyagi helyzete, sem a magán-egészségbiztosításuk, sem az, hogy jobb környéken élnek.

A házasság előnyei változtak etnikum szerint: az európai származásúak élvezték a legtöbb, a Latin-Amerikából és a Csendes-óceán ázsiai szigeteiről származók a legkevesebb kedvező hatását.

A születési hely is számított: azok a latin-amerikaiak és csendes-óceániak, akik az Egyesült Államokban születtek, többet profitáltak a házasság tényéből, mint akik az országon kívül jöttek világra.

"Ugyan más tanulmányok is kimutatták a házasélet védő hatásait, a mienk az első, amelyik nagy létszámú résztvevő adatait vizsgálva becsülte meg, mennyire magyarázhatják az anyagi erőforrások a védő hatást. Kutatásunk azt bizonyítja, hogy a kulcs az emberi támogatás" - magyarázta Gomez.

A kutatók szerint azoknak az orvosok és egészségügyi szakembereknek, akik nem házas rákos betegeket kezelnek, fel kell tenniük a kérdést, van-e a páciens barátai, ismerősei között, aki testileg-érzelmileg támasza lehetne.

Mivel a házasságon kívül élők, valamint - a népesség idősödése miatt - a rákos betegek száma növekszik az Egyesült Államokban, az eredményeknek fontos közegészségügyi vonatkozásai lehetnek.

"További kutatások szükségesek az összefüggések pontos okainak megértésére, hogy a leendő nem házas rákbetegek olyan segítséget kaphassanak, amely növeli a túlélési esélyeiket" - hangsúlyozta Martinez. (MTI)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.