Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar munkavállalók csaknem fele mondta a világjárvány alatt azt, hogy bármikor kész átképezni magát és egy teljesen más területen elhelyezkedni - derül ki a Boston Consulting Group (BCG), a The Network és annak magyar partnere, a Profession.hu közös, globális, Decoding Global Reskilling and Career Paths című legfrissebb tanulmányából.

    A BCG ismertette az MTI-vel a tavaly október és december között végzett felmérés eredményeit, amelyek szerint globálisan a válaszadók 36 százalékának munkájára volt negatív hatással a világjárvány - ez leginkább csökkentett munkaidő, illetve elbocsátások formájában jelentkezett. Magyarországon ez az arány 32 százalék volt, éppen annyi mint Finnországban és Szerbiában. A listán Magyarországot megelőzi  Svájc  - 34 százalékkal -, utána pedig Törökország következik 31 százalékkal.
    A magyar válaszadók 49 százaléka úgy nyilatkozott a pandémia közepette, hogy mindenképpen nyitott az átképzésre, de további 47 százalékuk is azt mondta, hogy amennyiben ez feltétlen szükséges volna az állása megtartásához, akkor hajlandó lenne rá. Összehasonlításképpen, a globális átlag 68 százalék és 28 százalék volt ugyanezekben a kérdésekben.
    A magyar válaszadók közül a turizmusban és a vendéglátásban dolgozók mellett a kereskedelemben, egészségügyben, telekommunikációban és a pénzügyi szektorokban dolgozók több mint fele mondta azt, hogy mindenképpen nyitott az átképzésre.
    A globális átlagtól eltérően gazdasági visszaesés Magyarországon nem csak a fiatal, de a 60 év feletti korosztályokat, valamint a kevésbé képzett mellett a legmagasabb végzettségű munkavállalókat is sújtotta. Az elbocsátások és a csökkentett munkaidő köztudottan a turizmusban és a vendéglátásban dolgozókat (87 százalékukat) érintette leginkább, de a kereskedelem, a média, a professzionális szolgáltatások, valamint a pénzügy, az energiaipar, és a közigazgatás területét sem kímélték a felmérés eredményei alapján.
    Globálisan és Magyarországon is a digitális és az informatikai szektor vezeti a lehetséges következő karrierállomások listáját - valószínűleg az ezen a területeken folyamatosan megnyíló lehetőségek és az általában magas jövedelmek miatt. Az irodai és szervezéssel járó munkákat, mint például a marketinget és az emberi erőforrások területet szintén vonzó karrierlépésnek vélik a válaszadók, annak köszönhetően, hogy ezekre a területekre könnyebbnek tűnik a váltás.
    A globális felmérés adatfelvétele 2020 októbere és decembere között zajlott, 208 807 résztvevővel a világ 190 országából. A felmérésben 1100 magyar munkavállaló vett részt, ebből 26 százalék alapfokú diplomával, további 49 százalék pedig felsőfokú diplomával rendelkezett.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.