Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

imageimageimage

Még két hónap sem telt el a fővárosi taxisrendelet hatályba lépése óta, már egymásnak estek a taxiscégek. A Budapest Taxit az ajándék supershop-pontos rendszere miatt jelentették fel a BKK-nál, míg a Budapest Taxi két legnagyobb vetélytársát, a Cityt és a Főtaxit nyomta fel, mert nem működik a jogszabályban előírt csendes címkiadási rendszer.

A Budapest Taxi érdekes manőverrel kerülte meg a hatásági fix taxitarifát: utasainak supershop kártyáján 25 pontot ír jóvá minden utazás után, a saját taxikártya feltöltése után pedig 5, kiemelt partnereknek (magánszemélyeknek) 10% bónuszt ír jóvá. Mivel a viteldíj kiegyenlítésekor az utas a hatósági díjat fizeti, Horváth Csaba, a cég igazgatója szerint nem sértik meg a jogszabályban írtakat.

Nem úgy gondolják ezt a konkurens társaságok: Bősz Péter, a City Taxi kereskedelmi igazgatója szerint ez akárhogy is nézzük, kedvezmény, amit a rendelet tilt. Ezért fel is jelentették néhányan a Budapest Taxit a BKK-nál (a BKK intézi a fővárosi taxizás hatósági ügyeinek jelentős részét). Bősz szerint a Budapest Taxi a taxisok tagdíjából adja ezt a kedvezményt az utasoknak, a taxis pedig nem tehet mást, mint korábban: az adóján, járulékain, az autóján spórol, ugyanúgy mint a rendelet előtti időszakban. 

Keressük a BKK-t mi az álláspontja az ügyben. A szervezet nehéz helyzetben van, mert az utas valóban a hatósági tarifát fizeti ki, ám ha BKK jóváhagyja a rendszert, akkor megkezdődik a régi versengés a taxispiacon, ki tud nagyobb "ajándékot" adni az utasnak. Ez pedig néhány hét alatt visszanyomhatja a "nettó" tarifát a rendelet előtti kedvezményszintekre.

A megtámadott Budapest Taxi sem nézi tétlenül, hogy bónuszrendszerét cincálják a többiek: ügyvédi levélben érdeklődik a BKK-nál, hogy a City Taxi és a Főtaxi miért nem tesz eleget annak a jogszabályban előírt kötelezettségének, hogy URH helyett a csendes, GPS-alapú címkiadást használja. (A csendes címkiadás egyfelől az utas dobhártyáit kíméli, másrészt a költségtakarékos, mert - elvileg - mindig a legközelebbi taxist küldi a fuvarért.)

Bősz Péter elismerte, hogy a csendes címkiadási rendszerük még nem tökéletes, ezért folyamatos csiszolásra szorul. De közölte, hogy az alapcímek már GPS alapján mennek ki a taxisokhoz. Az igazgató szerint azonban a törvény nem szól arról, hogy az URH-t ki kell kapcsolni, ha az utast zavarta a hang, akkor korábban is kikapcsolták. Úgy véli, az URH-t nem tudja teljesen kiváltani a GPS, mert számos olyan helyzet van, amit a csendes címkiadási rendszer nem tud kezelni (következő napi rendelés, építkezések miatti gyors közlekedési változások, vidéki út, különleges kívánságok). Ezért levélben fordultak a BKK-hoz, és bíznak benne, hogy átérzik a helyzetet.

Ha a BKK a próbautak során nem lesz tekinettel a különleges helyzetekre, vagy a kisebb üzemzavarokra, és szigoróan értelmezi a jogszabályt, akkor visszaveheti a két legnagyobb cég nemrég kiadott minősítését. Ez azt jelentené, hogy az érintett taxisoknak le kellene szedni a társaság logóját és matricátját, és nem dolgozhatnának a diszpécserszolgálat alapján. Ez sok taxist megdöntene.

Index

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.