Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Másfél-kétszeresére nőtt az elmúlt évtizedben a pajzsmirigy rosszindulatú elváltozásainak előfordulása – mondja Dr. Reismann Péter. A Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinika tanársegédje szerint ennek hátterében nemcsak a tumor gyakoribb megjelenése áll, hanem a diagnosztika fejlődése is, amelynek köszönhetően ma már igen korai stádiumban felfedezhetők ezek az elváltozások. A pajzsmirigyrák a daganatok előfordulását tekintve a ritkábbak közé tartozik, és ha idejében észreveszik, az esetek többségében rendkívül jól kezelhető.

A pajzsmirigy rosszindulatú elváltozásai összességében nem számítanak gyakorinak, az összes rosszindulatú daganat körülbelül 4 százalékát teszik ki. Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy az elmúlt évtizedben nemzetközi viszonylatban is csaknem megduplázódott a betegség gyakorisága – mondja Dr. Reismann Péter, aki szerint két ok állhat a háttérben. Egyrészt valóban több új tumor alakul ki a szervben, amelynek hátterében ma még kevéssé ismert külső tényezők, valamint erre hajlamosító genetikai variációk állhatnak, másfelől azonban a modern diagnosztikai műszereknek köszönhetően egyre koraibb stádiumban, akár pár milliméteres nagyságú állapotban is fel tudják ismerni a kóros elváltozásokat.

A pajzsmirigyrákok többsége az úgynevezett „jól differenciált” típusba tartozik – mondja a II. Sz. Belgyógyászati Klinika egyetemi tanársegédje. Erről azt érdemes tudni, hogy ha korán felismerik, sebészeti úton, szükség esetén jód izotópos kezeléssel és tartós pajzsmirigy hormon szupresszióval eredményesen kezelhető, összességében tehát jók a betegek életkilátásai. Előfordulása a 35-60 év közöttiek körében a leggyakoribb.

A pajzsmirigy C-sejtjeiből származó „medulláris” karcinómák előfordulása 5-10 százalék közötti, ezeknél kevésbé kedvező a prognózis, gyakran már csak előrehaladott állapotban ismerik fel az elváltozást. Egy részük családon belül öröklődhet, akár egészen fiatal korban is megjelenhet, és gyakran terjed át más szervekre. A pajzsmirigyrákok közül az „anaplasztikus” típus számít a leginkább agresszívnak, ez a legritkább, többnyire idős korban jellemző, gyors lefolyásából adódóan igen rosszak a gyógyulási kilátások.

A pajzsmirigyrákok többségének nincsenek általános tünetei, sokszor véletlenül, egy egyéb céllal végzett vizsgálat során derül ki az elváltozás. Nehezíti a felismerést, hogy a daganat többnyire lassan növekszik, és a strukturális elváltozás nem érinti a szerv funkcióját, azaz nem okoz sem alul-, sem túlműködést. A tumor méretének és elhelyezkedésének következtében megjelenhet gombócérzés, nyelési nehézség, köhögési inger vagy tapintható nyaki elváltozás. Ezek esetén érdemes további vizsgálatokat végeztetni, amelyek közül elsődleges a nyaki ultrahang. (Forrás: SOTE)

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.