Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egri László költő, író, főszerkesztő. A Cédrus-díj kurátora, a Polikróm folyóirat főszerkesztője és a Kortárs Költő Liga elnöke. 1988-ban Nyírbátorban született. Életének jelentős részét Pócspetriben töltötte. 2006-ban Nagykállóban érettségizett, majd a Debreceni Egyetemen tanári diplomát szerzett. 2012 óta Hajdúszoboszlón él, ahol egy középiskolában oktat történelmet és magyart. Nős, egy gyermeke van, Marcell. Három könyv és számos tudományos tanulmány szerzője. Több irodalmi sikerlistát vezetett már: Bookline, Líra, Publio, Adamobooks. Volt már Év Felfedezettje díjas (2013), Legbefolyásosabb Fiatal Írók TOP 10-es listájának tagja, idén pedig Romániában Fiatal Költők Kulturális Követe címet kapott. Kiállításai: Látható költészet (Nyírbátor, 2014), Komiszár János festőművésszel közösen Dedikált könyvritkaságok (Hajdúszoboszló, 2015)

Egri László költő és író

Először is engedje meg, hogy gratuláljak a legutóbbi művészeti elismeréséhez! Hogyan fogadta a Kulturális Követ cím adományozását?

Egri László: Bevallom, eddig nem sok mindent tudtam az erdélyi Reményik Sándor Irodalmi Kör működésével kapcsolatban. Rendkívül meglepett amikor értesültem a nagy presztízsű elismerésről. Levélben és telefonon is tájékoztatták a Reményik Kör döntéséről és az ezzel járó tudnivalókról. Több újságíró is felkeresett, hogy szeretnének a cím adományozásról cikket megjelentetni. Ez is arra utal, hogy egy nagy érdklődésnek örvendő 

Milyen kötelezettségekkel, felelősséggel jár a cím birtoklása?

Egri László: Tulajdonképpen semmi mást nem kell tennem, mint folytatni eddigi munkásságomat. Kifejezetten a Polikróm folyóirat kapcsán kerültem a kolozsvári szervezet érdeklődési körébe. Úgy látták, a lap olyan űrt tölt be a kulturális világban, amelyre a fiatal alkotónemzedéknek mindenképp szüksége van. Egy olyan komplex orgánumként tekintenek a Polikrómra, amely egyféle kapocs az erdélyi, felvidéki és délvidéki magyarság irodalomkedvelő rétege számára. Természetesen nagyon megtisztelő az efajta visszajelzés. A cím mintegy állandó meghívóként is funkcionál a Reményik Kör kulturális rendezvényeire.

Fiatalon már sok mindent elért az irodalom terén. Milyen tervei vannak még?

Egri László: Jelenleg egy gyermekkönyvön dolgozom, amelyet a kisfiam inspirált. Szeretném ha még idén megjelenne. Van egy nagyobb volumenű ötletem is, ami egy terjedelmesebb regény lenne. Ebbe is belekezdtem már, de még eléggé kezdetleges a munka. Jövő tavasszal, esetleg nyáron kerülhetne a könyvesboltokba, ez azonban még sok dolog függvénye.

Hamarosan lezárul az Ön által meghirdetett „Bennem él a táj” elnevezésű művészeti pályázat. Mik a tapasztalatai ezzel kapcsolatban?

Egri László: Nagyon sok színvonalas, komoly művészeti értékkel bíró munka érkezett a felhívásra. A pályázat országos kezdeményezéssé nőtte ki magát. Fiatalokat, idősebbeket egyaránt megmozgatott. Április 30-án érekzik el a beadási határidő. Az elbírálás egyáltalán nem lesz egyszerű feladat, a művek nagy száma miatt is viszonylag hosszabb időt fog igénybe venni.

Melyik elismerésére a legbüszkébb?

Egri László: Kifejezetten elgondolkodtató és nehéz a választás. Amit választóvonalként nevezhetek meg, az a 2013-as Év Felfedezettje kulturális díj volt. Ez adta meg azt a löketet, amely további iordalmi művek megírására sarkallt. Olyan visszajelzés volt számomra a díj, amely megerősítette írói ambícióimat. 

Voltak-e mélypontok az irodalmi pályája során?

Egri László: Mélypontokra nem emlékszem. Persze vannak és voltak is olyan időszakok, amikor egyéb elfoglaltságaim miatt kevesebb figyelmet tudtam szentelni az írásra. Ezek a szünetek azonban meglátásom szerint kifejezetten hasznosak. Olyan élményanyagot tudok ez idő alatt gyűjteni, amely később írásaimban visszaköszön. Ha minden időmet csak az irodalom töltené ki az megbontaná azt az egészséges alkotói egyensúlyt amelyben jelenleg érzem magam. 

Hogyan képzeli el magát húsz év múlva?

Egri László: Sok kötetes szerzőként, akiben még mindig ég az alkotási vágy. 

 

Írta: Huszka Dorottya

 

 

 

 

 

 

 

 
 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.