Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Deák Kristóf Mindenki című kisjátékfilmje nyerte meg a kategória Oscar-díját magyar idő szerint hétfőn hajnalban a Los Angeles-i díjátadó gálán. Ez az első alkalom, hogy magyar filmet díjaztak ebben a kategóriában, ráadásul ez volt a rendező első jelölése és legelső rövidfilmje. A díj átvételekor azt mondta: neveljük úgy a gyerekeinket, hogy büszkék lehessünk rájuk.

„Reménykedtem benne, hogy valameddig eljut a film, de azt sosem gondoltam volna, hogy idáig. Viccként mondogattuk egymásnak a produceremmel, Udvardy Annával, hogy Oscar így, meg Oscar úgy, de valójában csak november végén kezdtünk el hinni benne, amikor bekerült a tízes listába” – mondta az Oscar-jelölések kihirdetése után Deák Kristóf, a Mindenki rendezője, akinek hétfőn hajnalban már muszáj elhinnie, hogy a filmje eljutott olyan messzire, amennyire az csak lehetséges: százötven nevezett, tíz shortlistes, majd öt jelölt kisjátékfilm közül

a magyar alkotás nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat.

Deák Kristóf feleségével, a Mindenki koreográfusával, Nina Kovval, valamint Udvardy Anna producerrel és a film felnőtt főszereplőjével, Szamosi Zsófiával állt színpadra a díjátadó gálán. A díjat családjának, feleségének és az őt felnevelő tanároknak köszönte meg, és a gyerekeknek ajánlotta, mondván: neveljük úgy a gyerekeinket, hogy büszkék lehessünk rájuk.

Mindezt pedig a Bakáts Téri Általános iskolában nézték végig a filmben szereplő kórus tagjai, akik gyerekpezsgővel, tortával és a filmben szereplő Bodzavirág című dal eléneklésével ünnepelték meg a díjat. Az Index is ott járt az iskolában:

Interjú a rendezővel:

És íme az Oscar-díjas magyar kisfilm:

https://www.youtube.com/watch?v=qD_RkVAyeX8

Leírás:

1991-et írunk, a 10 éves Zsófi új iskolába kerül. Az új helyen sok minden idegen és furcsa, de van remény: Zsófi bekerül az iskola híres kórusába, és összebarátkozik Lizával, aki a legnépszerűbb lány az osztályban. Még nem is sejti, hogy hamarosan Lizával együtt kell szembeszállniuk a kórusvezető Erika nénivel, aki nem olyan kedves, mint amilyennek elsőre látszik.

Stáblista:

Szereplők

  • Erika néni - Szamosi Zsófia
  • Zsófi - Gáspárfalvi Dorka
  • Liza - Hais Dorottya
  • Zsófi anyukája - Karádi Borbála
  • Jutka néni - Garami Mónika

Alkotók

  • RENDEZŐ: Deák Kristóf
  • FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Deák Kristóf
  • ZENESZERZŐ: Balázs Ádám
  • OPERATŐR: Maly Róbert
  • PRODUCER: Udvardy Anna, Deák Kristóf

Forrás: index.hu, Youtube

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.