Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy friss magyar felmérés szerint – mely a 18–49 éves kor között nőket kérdezte – a hölgyek 85 százalékának izgalmasabb lehet az aktus, ha arra nem az ágyban kerül sor. 66 százalék csinálná inkább a padlón, 64 százalék a zuhany alatt, 57 százalék az autóban és 45 százalék a természetben. A közparkot már csak 17 százalék tartja izgatónak, miközben az is kiderült, hogy hiába az izgató helyzet, a befejezés már kevésbé kielégítő, a nők fele ugyanis nem jut el az orgazmusig nyilvános helyeken. Ezért is a közpark alacsony rajongótábora, ott szinte biztos, hogy az izgalom igazából nem szexi, hanem zavaró tényező.

Bár a kutatásban részt vevők csupán 6 százaléka vallja be, hogy még sosem élt át orgazmust – ez azért gyanús, mert a nemzetközi ráta 25 százalék –, hétből egy arra igennel válaszolt, hogy nehezen jut el a csúcsig.

A témában tartott sajtótájékoztatón Belső Nóra pszichológus és Major Tamás szülész-nőgyógyász magyarázta a meghökkentő számokat, Lola, Ada és Muri Enikő képviselte a celebvonalat és osztotta meg saját tapasztalatait a témában. A rendezvénynek az  Így szeretnek a magyar nők címet adták.

Orgazmusleckék

Belső Nóra leszögezte, az orgazmus a nőknél tanult folyamat, míg a férfiaknál automatizmus. Ha ezzel mindenki tisztában lenne – nők és férfiak – megoldhatnák az ősi problémát az ágyban: a színlelést. 53 százaléka a magyar nőknek színlelte már az élvezetet, egyharmaduk azért, hogy megóvja a kudarcélménytől a partnerét. Azt pedig már a pszichológus árulta el, hogy ezt a férfiak el is várják: a nők tehát nem tévednek, ha úgy vélik, a békesség miatt jobb hevesebben nyögdécselni.

A feministák ingathatják a fejüket: de akkor mi értelme van az egésznek? Aki már színlelt, de amúgy kiegyensúlyozott szexuális élettel rendelkezik, tudja: nem dől össze a világ, a pszichológus és a nőgyógyász pedig ugyancsak úgy véli, hogy ha a megjátszás nem rendszeres, és nem ezen a csaláson alapul az együttlét, akkor beleférhet. A színlelés leggyakoribb oka egyébként az, hogy épp nincs kedvük az együttléthez a nőknek, vagy túl fáradtak, de nem akarnak csalódást okozni a partnerüknek.

Az viszont még dicséretesebb lenne, ha a nők megtanulnák az orgazmust. Ehhez azonban nyitottságra, kommunikációra és tapasztalatra van szükség, nem csoda, hogy a 40–49 évesek kimutathatóan nagyobb arányban képesek az orgazmusra, mint a fiatalabbak, főleg a 20 év körüliek. Az orgazmusra való képesség sokismeretlenes egyenlet: ismerni kell hozzá a nőnek a saját testét, elfogadnia és kommunikálnia vágyait és levetkőzni gátlásait. A szorongás ugyanis minden esetben akadálya a csúcsra jutásnak, és nem csak a közparkban.

Mi kell a nőnek? Mellbimbóizgatás

A könnyítéshez szükség van némi bátorságra a nők részéről, de nem árt, ha a férfiak is tudják, hogy mivel lehet hozzásegíteni a partnerüket az élvezethez. A nők 65 százaléka a mellbimbó simogatását és nyalogatását preferálják a nemi szervek izgatásán túl, a második legérzékenyebb terület a nyak (58 százalék). A belső comb és a fenék a megkérdezettek harmadának okoz extra örömöt, míg a fül a kutatásban részt vevők negyedét izgatja.

Fotó: MSD Pharma Hungary Kft.

Ha ez sem működik, lehet a külső tényezőkkel machinálni. A nők jól ismerik a stimulánsokat: az ellazulást segítő alkoholt 31 százalék hívja társnak, míg 39 százalék kreatívabban oldja meg, hogy jobban felizguljon: valamilyen szerepjátékkal.

Alkoholos szex: keserédes
Míg a vágyat gerjeszti, a teljesítményt csökkenti az alkohol – ezt már Shakespeare is elmondta. A tudósok viszont bizonyítják is, sajnos mind férfiaknál, mind nőknél ront a végeredményen az alkoholos befolyásoltság, de nem csak azon. A férfiak merevedésének gátlója, és az orgazmus intenzitását is negatívan befolyásolja, míg a nőknél konkrétan ellehetetlenítheti a vérbe áramló alkohol az orgazmust. Több baj is van az itallal, bár köztudott, hogy a flörtölés könnyebben megy egy-két pohár után. A védekezést például hajlamosabbak „elfelejteni” az ágyba kerülő párok, ha ittak. Még borzasztóbb az illionis-i egyetem kutatásának eredménye: az alkoholos befolyásoltság következtében szexelők 48 százaléka később megbánja az aktust, elképzelhető, hogy azért, mert az alkohol sokkal vonzóbbnak érzékelteti a másik felet mind a nők, mind a férfiak esetében, és eleve könnyebben kapható a szexre mindenki spiccesen vagy részegen, mint józan állapotban.

Fotó: MSD Pharma Hungary Kft.

Minimum heti kettő orgazmusos együttlét a nyerő

Belső Nóra szerint a szex gyakorisága is fontos. Bár a nők 60 százaléka hazánkban hetente egyszer szexel, 45 százalékuk azonban többre vágyik. De még azoknak a húsz százaléka is többször szeretne összebújni, akik hetente többször élnek szexuális életet. A pszichológus szerint a kötődést okozó oxitocin hormont csakis a gyakori (heti 2-3 alkalmas), kielégülést okozó szex tudja biztosítani mindkét félnek. De a mennyiségi hajtásnak épp ez lehet a rákfenéje: lehet, hogy azok a nők vágynak gyakoribb szexre, akiknél nem kielégítő az aktus.

A boldog és kiegyensúlyozott kapcsolathoz tehát elengedhetetlen a jó szex, a kezdeti időkben biztos. Később a lanyhulás csak akkor nem gond, ha ez semelyik félnél nem okoz hiányállapotot.

Ha igen, akkor ott tartunk, ahol az elején: jöhet a színlelés.

Forrás: hvg.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.