Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Minden nemzet büszke azokra a honfitársaira, akik akár a sport akár a művészetek területén világhírre tettek szert. Így vagyunk mi, magyarok is ezzel.

Jó visszagondolni azokra a magyarokra, akik világversenyeken szereztek elsőséget, díjakat kaptak vagy éppen „csak” -  látványos elismerés nélkül - , egy földrész ismerte a nevüket és munkájukat.

De talán még büszkébbek vagyunk, ha azt halljuk, hogy napjainkban is vannak követőik az elismert magyar művészeknek, sőt sok esetben az új generáció tagjai még elődeik sikerét is felülmúlják.  

A bűvészet ilyen művészeti ág. Több világhírű bűvészt adtunk a világnak, de szerencsére utánpótlásban sincs hiány: napjaink fiatal, tehetséges bűvészei sorra döntik meg a korábbi legeket. Nézzük is, kik ők!   Badár Tamáskétségtelenül az ország egyik legtehetségesebb fiatal bűvésze, aki kiváló saját fejlesztésű trükkökkel varázsolja el közönségét. Fiatal kora ellenére már több mint 15 rangos hazai és nemzetközi szakmai díjat nyert, és nagy sikerű önálló estjein nézők ezrei láthatták már. Badár Tamás a 2015-ös  Hungary’s Got Talent műsorában elnyerte a zsűri különdíját és a legígéretesebb fiatal tehetség díját.  

A legsikeresebb hazai illuzionista kétségkívül a kétszeres bűvészvilágbajnok, Hajnóczy Soma, aki több mint 40 országban bűvölte már el a közönséget, 100 millióan nézték műsorát a kínai újévi tv showban, és nemrég megkapta az év legkreatívabb bűvésze díját. A legfiatalabb bűvész, aki 2015-ben már zsűritagként vett részt a Bűvész Világbajnokságon.  Kínába már szinte hazajár: egyik legutóbbi, shanghai fellépésen maga a kínai alelnök és a kulturális miniszter is végignézte előadását.  

A gondolatolvasás nagymestere: Holcz Gábor, Las Vegastól Dél-Koreáig számos országban bűvölte már el a közönséget: előadásain a rá jellemző magával ragadó, könnyed stílusban adja elő elgondolkodtató mentalista mutatványait. Holcz Gábor alakította Houdinit nemrég a Milánói Világkiállítás nagyszabású záró rendezvényén, ahol az álomszerű fantáziavilágú show-jában Houdini életének főbb eseményeit és jellegzetes mutatványait elevenítette meg. Sikeres hazai és külföldi színházi estjei keretében nemrég szerepelt a híres washingtoni Kennedy Center színpadán.  

Galambos Fecószámtalan országban fordult meg fantasztikus műsorával. Rengeteg díjat nyert, így többek között a svéd, angol, szlovén és svájci bűvész bajnokságot, és dobogós lett a bűvész világbajnokságon. A szakmai díjak mellett legnagyobb magyar elismerése a Magyar Köztársasági Érdemkeresztje.  

Napjaink legsikeresebb bűvészei a világon mindenhol nagy sikert aratnak. Akár a Broadway-n, akár a londoni West Enden, akár Dubai, Sidney vagy Las Vegas utcáin sétál végig az ember, jó eséllyel találkozik akár a fent említett magyar bűvészek nevével.    

2016. március 19-20-án Az Illúzió Mesterei előadás keretében most itt, Magyarországon lépnek színpadra a felsorolt világhírű illuzionisták. Soma vadonatúj produkcióval, Galambos Fecó megható műsorszámmal készül, míg Igor Trifunov Budapesten is bemutatja a 30-as évek Chicagóját idéző többszörös díjnyertes műsorát. A MOM Kulturális Központban rendezett show műsorra még korlátozott számban kaphatók jegyek.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.