Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes felszólal a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóeseményén
Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes felszólal a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóeseményén

​​​Megnyílt a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amelynek 17 napja alatt több mint 40 helyszínen csaknem 200 program közül válogathat a magyar és a külföldi közönség.

A Művészetek Palotájában tartott megnyitón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: "Azt szeretnénk, hogy Budapest Közép-Európa egyik legerősebb központjává váljon, gazdasági, diplomáciai, kulturális és turisztikai szempontból is. A kormány ehhez szeretné biztosítani a feltételrendszert, a legfontosabb azonban a jó együttműködés Budapest vezetése és a mindenkori magyar kormány között. A Budapesti Tavaszi Fesztivál ennek az együttműködésnek egyik legsikeresebb területe". Hozzátette: Tarlós István főpolgármester mellett Káel Csaba és Bán Teodóra személyükben is garanciát jelentenek arra, hogy az új struktúrából valóban a legjobb bontakozzon ki.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőjében szintén példásnak nevezte a kormánnyal való együttműködést. Mint mondta, a világviszonylatban is rangos BTF Budapestre hozza Európa és a világ kultúráját, aminek köszönhetően a főváros bő két hétre nyüzsgő kulturális központtá változik.

Megnyílt a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál - GALÉRIA

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője, a fesztivált szervező operatív testület tagja szerint a BTF "a város fesztiválja, a kapcsolatok, az értékek és a közösségek fesztiválja", amelynek ideje alatt Európa fővárosává avathatjuk Budapestet.

Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója, a fesztivált szervező operatív testület elnöke köszöntőjében felidézte: az idei az első alkalom, hogy később, áprilisban rendezik meg a fesztivált, egyrészt a jobb idő reményében, másrészt a térség hasonló fesztiváljaihoz való igazodás céljából. Rámutatott, hogy még így is a BTF nyitja meg a közép-európai régió tavaszi fesztiváljainak sorát Prága és Bécs előtt.

A megnyitó végén felszólaló Zsigmond Vilmos úgy fogalmazott: nagy öröm, egy álom megvalósulása számára a kiállítás. "Majdnem sírtam az örömtől, amikor először megláttam" – vallotta meg.

{mp4remote}http://www.budapestvideo.hu/attachments/621_zsigmond-vilmos-tavaszi-fesztivalon.mp4{/mp4remote}

A BTF idei támogatása 1 milliárd 480 millió forint, ezen belül külön fejezetet képez a fesztivál keretében másodszor megrendezett Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) 200 millió forintos kormányzati támogatása.

Az április 26-ig tartó Budapesti Tavaszi Fesztivál programjairól és a jegyvásárlási lehetőségekről a www.btf.hu oldalon olvashatók információk.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.