Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Dél-Franciaországban, Avingon-ban született a világhírű francia énekesnő, sanzonénekesnő. Hangja miatt a francia sajtó Edith Piaf utódjának kiáltotta ki: több mint 1200 dal és több mint 120 millió eladott lemez után most először lép fel Magyarországon. A Kossuth Rádió ennek apropójából készített vele interjút. A művésznő a beszélgetésben vall arról, hogy miért szereti Moszkvát, és azt is megosztja a rádió hallgatóival, hogy nehezen dolgozza fel édesanyja halálát. Koncertje március 17-én lesz a Papp László Arénában.

Mireille Mathieu Moszkvából érkezett Budapestre, aminek kapcsán úgy nyilatkozott: imádja az orosz fővárost és Oroszországot, ez számára „egy nagy szerelmi történet”.  

http://cdn.connectmedia.hu/4638/_demand/0090e9c0_7745303.mp3

Mint a Kossuth Rádió riporterének elmondta, 1967-ben lépett fel a Szovjetunióban először: „az oroszok azonnal befogadtak” – mesélte. Mint visszaidézte, akkori koncertjének első számát még csendben hallgatta végig a közönség, majd a műsor előrehaladtával a tömeg felélénkült, és annak befejeztével tapsvihar tört ki. Ugyan nem törtek székek, de azonnal érezte Mireille Mathieu, hogy idol lett.

Ezen a koncertjén az Alekszandrov együttes kísérte őt, úgy fogalmazott: nagy élmény volt számára, hogy majd’ száz ember énekelt mellette.

Nem érez különbséget Kelet és Nyugat között – válaszolta egy felvetésre az énekesnő. Azért nagyon hálás – mondta el –, hogy a Kreml színpadán énekelhetett pályafutása 50. évfordulóján.

Egy provance-i lány

A művésznő jelenleg Párizsban él. Provence-ról, ahol családja ma is él az tartja, hogy remek vidék, „tele napsütéssel”.

Édesanyja, aki sokat kísérte koncertjeire, kevesebb, mint egy éve halt meg. A haláláról úgy vallott: rendkívül nehéz időszak volt a számára. Úgy fogalmazott, sokszor eszébe jut édesanyja kertje, a kedvencével, a gyöngyvirággal együtt.

Mireille Mathieu. Fotó: Pásztor Zoltán/MTVA

Mireille Mathieu. Fotó: Pásztor Zoltán/MTVA

Mireille a gyerekkorával kapcsolatban arról beszélt, hiába éltek szerény körülmények között 12 testvérével, rengeteg szeretetet kaptak szüleiktől. Később akár száz kilométereket is utaztak a testvéreivel, hogy összejöjjenek egy családi ebédre. „Ahányszor tudunk, találkozunk, úgy, ahogy édesanyánk szerette ezt egykoron” – jellemezte a testvéreivel való jelenlegi kapcsolatát az énekesnő.

A családja mellett a természet iránti szeretetéről is beszélt. Mint elmondta: a természet mindig segít újjászületni neki. „Tavasszal mindenki mosolyog, mindenki örül és mindenki énekel” – vallott Mireille Mathieu.

Zene, határok nélkül

Művészetével kapcsolatban elmondta: nagy szerencsének érzi, hogy egész életében a szenvedélyének élhetett. A zenét határtalannak tartja.

A művésznő kilenc nyelven tanult meg dalokat, ugyanis azt tartja, a közönség rendkívül hálás azért, ha saját nyelvén hallja a dalokat és nagyon szeretik, ha a saját nyelvükön szól hozzájuk.

Mireille Mathieu. Fotó: Pásztor Zoltán/MTVA

Mireille Mathieu. Fotó: Pásztor Zoltán/MTVA

Édesanyja is szeretett énekelni, édesapja pedig tenor volt, és az volt a vágya, hogy énekes legyen. „Neki nem sikerült, nekem szerencsére igen” – tette hozzá az énekesnő.

Egy lovag énekesnő

Abban a kerületben, ahol él, korábban Nicolas Sarkozy volt a polgármester, aki francia köztársasági elnökként évekkel ezelőtt a Becsületrend Lovagja kitüntetést adományozta az énekesnőnek. Mireille Mathieu elmondta: büszkék voltak, amikor Sarkozy az elnök lett, és nagyon megtisztelőnek érezte a kitüntetést.

Ezzel kapcsolatban felidézte: egy alkalommal, amikor éppen Avignon-ba érkezett vonaton, egy felkérést kapott, hogy a La Marseillaise-t kell elénekelnie, nem másnak, mint Sarkozy-nek. „Na jó, de én megígértem, hogy először anyukámhoz megyek, telefonálnom kell neki” – emlékezett vissza az énekesnő. Elmondta: miután felhívta őt, anyukája csak annyit mondott, énekeld el a La Marseillaise-t.


 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.