Munkaköri nehézségeiből adódó feszültsége miatt vett be gyógyszert az a fiatal pap, aki emiatt másnap már a pszichiátrián találta magát. Bár önkéntes felvétellel került a kórházba, ki már nem engedték – amikor elhagyta a pszichiátriát, erővel vitték vissza, ráadásul jól le is gyógyszerezték. A megalázott pap egy emberjogi szervezethez fordult segítségért, személyi szabadság megsértése miatt.
A nyugat-magyarországi község plébánosa, L. atya döbbenettel tapasztalta, hogy öngyilkossági kísérlettel gyanúsítják – annak ellenére, hogy egy pap számára az öngyilkosság nem számít bocsánatos bűnnek. Aznap délután a megyei kórház pszichiátriájára vitték, ahol L. atya a békesség kedvéért beleegyezett az önkéntes felvételébe. A pszichiátriai osztályon hamar leinjekciózták, így amikor másnap a szülei meglátogatták, a szemét sem tudta kinyitni.
A rá következő nap délutánján, amikor a tudatmódosítók okozta köd már tisztulni kezdett a fejében, L. atya saját elhatározásából elhagyta a kórházat, és taxival visszatért a plébániára. Nyugalma azonban nem tartott sokáig: a községi jegyző hamar megtalálta és visszavitette a pszichiátriára, ahol újabb jókora adag injekció volt a pap „jutalma”. Megpróbálták elkérni tőle a plébánia kulcsait és a riasztó kódját, ám a pap nem adta oda őket – ehelyett, amikor már képes volt összeszedni magát, újra csak felöltözött, taxit hívott és visszatért a községébe.
A gyógyszerektől még mindig kába L. atyát a szomszéd invitálta be magukhoz, ám hamarosan a mentő és a rendőrség jelent meg érte, hogy visszavigyék a pszichiátriára. A kórházban újabb adag injekciók következtek; a plébánia, a páncélszekrény és az autója kulcsát elvették. Másnap meglátogatták a szülei, akik a főorvossal történt hosszas beszélgetés során elérték, hogy fiukat elengedjék a pszichiátriáról.
A pap így írt: „Beletapostak a becsületembe, a lelkembe, elvették az egyházi beosztásomat, munkámat, rangomat, letettek a legalsó szintre, a rokonaink, a barátaim, a falubeliek, az ismerőseim elpártoltak tőlem, azt terjesztik rólam, hogy megőrültem...”. L. atya egy független pszichiáterhez fordult szakvéleményért, aki a vizsgálat után ezt a megállapítást tette: „Jelenleg psychiátriai betegségre utaló tünet nem észlelhető. … Véleményünk szerint hivatásának ellátására alkalmas.”
Az atya az őt ért sérelmek miatt az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű emberjogi szervezethez fordult tanácsért és segítségért. A jogvédők úgy látják, valóban törvénysértés történt: a hatályos törvény szerint ugyanis ha valaki önként kerül a pszichiátriára, önként el is hagyhatja azt, amikor akarja, és csupán akkor van jogi lehetőség kényszerrel a pszichiátriára szállítani valakit, ha az illető közvetlenül és súlyosan ön- vagy közveszélyes. Ez utóbbi esetben viszont értesíteni kell a bíróságot, amely megvizsgálja, jogszerű-e a bent tartás, L. atya esetében viszont, önkéntes felvétele miatt, erre nem került sor.
A szervezet panaszt nyújtott be a kényszerbeszállítás miatt.
