Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ernest Hemingway többszöri elektrosokk kezelés után olyan állapotba került, hogy főbe lőtte magát - nem látott más kiutat. Valószínűleg a legtöbben úgy gondolják, hogy az elektrosokkot brutális volta miatt már sehol a világon nem használják. Ez sajnos távolról sincs így.

Annak ellenére, hogy vezető pszichiáterek is elismerik: nem tudják, hogyan „működik” az elektrosokk, és annak ellenére, hogy veszélyes, sokszor visszafordíthatatlan mellékhatásai jól ismertek, még ma is jelentős számban elektrosokkolnak embereket szerte a világon. Az Egyesült Államokban például a becslések szerint évente több mint 100 000 elektrosokkot adnak, ennek felét 60 év felettieknek – ez több mint 270 elektrosokkot jelent minden egyes nap.

Bár a legtöbben nem tudják, Magyarországon is végeznek még elektrosokkot, aminek használatáról és "eredményességéről" szinte lehetetlen adatokat kapni. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, egy emberi jogi szervezet, amely a pszichiátria területén történő emberi jogi sérelmek feltárásával foglalkozik, nemegyszer találkozik ilyen esetekkel. Idén júniusban két esetben keresték meg a szervezetet elektrosokk-kezelés kapcsán. Az egyik esetben egy lány aggódott édesanyjáért, aki "depresszió" miatt került egy dél-pesti pszichiátriára. Hosszú hónapok alatt különféle pszichiátriai szerekkel próbálkoztak nála, de állapota egyre rosszabb lett, így elektrosokk-kezelést akartak adni neki, amibe nem egyeztek bele. Ezután érdekes módon állapota javulni kezdett és egy hét múlva már otthon volt. A másik esetben már két hónapja bent volt egy hölgy egy központi budapesti kórház pszichiátriáján, ahol már olyan állapotba került, hogy pelenkázni kellett és elektrosokkolni akarták. A hozzátartozók erőteljesen tiltakoztak, sőt kérték a teljes fizikai kivizsgálást, a rosszullétek miatt belgyógyászati konzíliumot, de nem történt semmi, helyette hazaengedték a hölgyet.

A pszichiáterek rendszerint azzal érvelnek, hogy az elektrosokk alkalmazása az eltelt évtizedekben sokkal humánusabb lett: ma már altatásban, izomlazító beadása mellett adják, így a páciens nem érzékel belőle semmit (legalábbis az eljárás során), az izomlazító pedig megakadályozza, hogy a nagyfeszültségű áram következtében létrejövő rettenetes görcs miatt a páciensnek eltörjenek a csontjai vagy leharapja a nyelvét. Azonban hiába szépítettek a külsőségeken: a nagyfeszültségű elektromos áram agyszövetre kifejtett romboló hatásán mindez mit sem változtat.

A pszichiátriai kezelések gyakorlatát manapság egyre több kritika éri, nem csupán az áldozatok részéről, de szakmai körökből is, és nem csupán az elektrosokkot, de a széles körben alkalmazott tudatmódosító pszichiátriai szereket illetően is. Itt lenne az ideje, hogy a manapság használt, sokszor működésképtelen és károkat okozó pszichiátriai kezeléseket olyan eljárások váltsák fel, amelyek bizonyítottan a páciensek mentális egészségét szolgálják.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.