Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az egészségügy átalakítása és ésszerűsítése kapcsán a közeljövőben számos változás várható, többek között a fölösleges kiadások csökkentésével igyekeznek az illetékesek faragni a költségeken. Ennek fontos része lehet a fiktív kezelések után jogtalanul felvett egészségbiztosítási pénzek visszaszorítása, amelyek a pszichiátria területén rendszeresen megtörténnek egy emberjogi szervezet szerint, amely a pszichiátriákon történő jogsértések feltárásával foglalkozik.

Hogy az egészségügyben általában mennyire elterjedt a biztosítási pénzek felvétele meg nem történt kezelések után, arról nincs sok adat, de a pszichiátria területén – amelynek diagnózisai egyébként is fölöttébb szubjektívek – sajnos rendszeresen történnek ilyen esetek – állítja az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, amely kifejezetten azzal foglalkozik, hogy az elmeegészségügyben történő visszaéléseket, jogsértéseket feltárja és segítséget nyújtson a kárt szenvedetteknek. Az elmúlt években tucatszám kerültek napvilágra olyan esetek, amikor kiderült: pszichiáterek vagy pszichiátriai intézetek jogtalanul vettek fel pénzt a közös kasszából ilyen – meg nem történt – kezelések után.

Mi is történik pontosan? Egy adott kezelést kétszer-háromszor is lejelentenek az egészségbiztosító felé; a pácienst egyszerre lejelentik járóbeteg és fekvőbeteg kezelésre; a fekvőbeteg-kezelést továbbra is lejelentik, amikor a páciens már nincs is a kórházban; vagy egy 10 perces gyógyszerfelírás okán olyan „terápiákat” számláznak ki az egészségbiztosítás felé, amelyek 40-50 percig tartanak, és ezekből akár kettőt-hármat is. Mindezzel persze jogtalanul többszörözhetik meg a bevételeiket.

Egy fiatal nő kamaszkora óta éveken át kapott pszichiátriai kezeléseket akarata ellenére. Az ügy vizsgálata során kiderült, hogy a nő ellátásai során összesen 31 olyan pszichiátriai kezelést jelentettek le, amik soha nem történtek meg.

Egy másik esetben egy pszichiáter alkalmazottként dolgozott egy pszichiátriai klinikán, miközben a magáncégével szolgáltatásokat nyújtott egy szociális intézetben. A szociális intézet egyik ápoltjának kivizsgálása után a vizsgálatot a pszichiátriai klinikán keresztül lejelentette a biztosítónak, ugyanakkor az intézettől is felvette a vizsgálatért járó munkadíjat – így a térítés összege duplán folyt be, az adófizetők pénzéből.

Bár az ilyen ügyeket – ha napvilágra kerülnek – az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szankcionálja, nem kizárt, hogy az eddig felderített esetek csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Az alapítvány szeretné felhívni a figyelmet: az ilyen ügyek kiszűrése és megelőzése sokat javíthat az egészségügy költségvetési helyzetén.

 

------------------------

További információ:

Tel.: 06 1 342 6355
Mobil: 06 70 330 5384
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.