Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egyedülálló program a Momó Rádió, és az Anima könyvesbolt rendezésében. Azért, hogy a gyerekek többet olvassanak. 

A Momó Rádió, és az ANIMA könyvesbolt bemutatja: MANÓ MESÉLŐ Játékos fejlesztő programját!

2015 szeptember 19-én szombaton,11:00-től a Mammut bevásárlóközpontban! Rajzos, játékos program gyerekeknek! Olvassunk el egy mesét, és beszélgessünk róla.

A részvétel ingyenes. Mindenkit sok szeretettel várunk! Részletek >>>

A Momó Rádió egyik fő célja, hogy divatossá, és érdekessé tegye az olvasást. Mert minél több gyerek szereti meg az olvasást, annál értékesebb, intelligensebb generáció nő fel, akik rendszeres látogatói lesznek a könyvesboltoknak, könyvtáraknak.

Ennek a célnak az elérésében szeretne a Momó Rádió segíteni, a következő programmal: Manó Mesélő

1. Az előre meghirdetett programra megérkeznek a gyerekek a szüleikkel. A gyerekek választanak egy mesekönyvet a könyvesbolt polcairól.

2. Helyet foglalnak körben párnákon a gyerekek, és én felolvasom a kiválasztott könyv első fejezetét. Ha túl rövid a fejezet, akkor többet is lehet. (kb. 10-15 perc.)

3. A gyerekek olvasás közben rajzolhatnak az olvasott meséről. Ezeket a rajzokat, aztán én kiteszem a Momó Rádió honlapjának galériájába, a könyv címével, a rajz készítőjének a nevével, és egy linkkel a könyvesbolthoz, ahol megvásárolható. (ha van weboldala, vagy webáruháza) Így később is van lehetőségük a könyv megvásárlására. Ugyanis amikor megnézik a rajzukat, ott láthatják a könyv címét is! Eszükbe jut a mesehallgatás élménye, így már érzelmileg is közelebb kerülnek a könyvhöz. (Üres lapot, és színes ceruzát a Momó Rádió visz, a könyvesboltnak csak egy széket, és párnákat kell biztosítania.)

4. Pár perc beszélgetés az olvasottakról. (Ki olvasta már a könyvet, mi a véleményük a hallottakról, szívesen végigolvasnák-e az egész könyvet, vannak-e benne képek, ki írta, mennyi idős gyerekeknek való. Egyéb kérdések megválaszolása. )

5. Jöhet a következő könyv, a következő rajz, és a beszélgetés. 1 óra alatt kb. 3 könyvet tudunk megbeszélni.

6. A program végén, minden kisgyerek kap egy Momó Rádiós matricás könyvjelzőt, egy színező lapot, valamint egy Momó Rádiós hűtőmágnest. A szülőktől pedig e-mail címeket gyűjtünk össze, hogy a következő alkalomról is tudomást szerezzenek. Valamint, később véleményt is írhatnak a könyvről, amit megvásárolnak, ezt később is fel lehet használni.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.