Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Title

A Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál évkezdő futó eseményként nagy kihívás mind a futóknak, mind pedig a BSI szervező csapatának. A talaj és az időjárás viszonya egy lutri, hiszen január elején bármi megtörténhet: lehet hóesés, fagy, eső, és tavaszi napsütés is. 

Az 5. Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál 2020-ban az utóbbiból volt részünk, szerencsére csapadékmentes időt jósoltak a teljes versenynapra. Reggel 9.00-kor szikrázó napsütésben el is indult az első 5km-es start és a napos idő végigkísérte a futókat a versenypályán. Majd  ezt követte 10.30-kor a félmaratonisták rajtja, és később a 10 km-es táv versenyzői következtek 14:00-kor.  Az egyéni indulók mellett sokan választották párban a félmaratoni távot. Idén is 5 rajtzónából indultak a futók, hogy mindenki a saját tempójának megfelelő helyről kezdhesse meg a választott távját. Mint mindig a BSI eseményein, most is nagyon színes és változatos mezőny gyűlt össze a HUNGEXPO-n. Az indulók között voltak egészen fiatalok, idősek, valamint profi és amatőr versenyzők is. A félmaratoni távon többek között Bacsa Ildikó színésznő (Játékszín),  és dr. Neszmélyi Emil is indult, aki 2016-ban első magyarként mászta meg az  Mount Everestet az északi oldalról. A Zúzmarával kezdte az évet Révész Máriusz az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztos 10 km-en. A versenyen futotta 400. versenyét a BSI versenyigazgatója és alapítója, Kocsis Árpád. Ketten közösen indították a 10km-es rajtot.

A versenyek előtti vidám, de annál alaposabb bemelegítésről  Recsnik Zsófi és Szalka Andi aerobik oktató gondoskodott. A futók elmondása alapján a pálya jól futható és nem volt lefagyva. Többeket idézve “ideális téli futóidő” volt a Zúzmara alatt. A félmaraton útvonala érintette többek közt a lóversenypálya területét is.

Az HUNGEXPO fűtött helyszíne, a G pavilon  a futók távozásával sem maradt üres. A csarnok közepén kialakított pihenő terület zsúfolásig megtelt szurkolókkal, családtagokkal és később a távokat kipihenni vágyó futókkal.  A vicces jelmezekből sem volt idén hiány: rénszarvas és a verseny egyik  kedvenc katica jelmezében is futottak.  A nap végén 5874 résztvevővel zárta  BSI az évtized első neves eseményét. 

Az 5. Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál nyertesei

Zúzmara Futófesztivál - 5 km

Férfiak:
1. Csontos Imre  (Budapest) BEAC SE Atlétika 1898 16:33
2. Gáll András  (Budapest) TRION SC 16:35
3. Zvekán Zsombor (Tiszakécske) 17:43

Nők: 
1. Staicu Simona ( Mogyoród) Dunakeszi VSE 20:24
2. Drótár Katalin (Dunakeszi)  Pegazus Atlétika  21:06 
3. Halászi Tamara (Szada) GEAC 21: 26

Zúzmara Félmaraton - 21,1 km

Férfiak:
1. Molnár Ákos (Fonyód) Vasas SC 1:11:47
2. Jenkei Péter (Budapest) Vasas SC  1:13:47
3. Balázs Levente  (Budapest) Vasas SC   1:14:14 

Nők: 
1. Szekeres Bakonyi Fruzsina (Oroszlány) FOOTOUR S.E. TATA 1:22:11
2. Juhász-Ladányi Tímea (Budapest)  MAC  1:28:49
3. Kovács Zita (Martfű) Footour SE 1:29:16

Zúzmara Futófesztivál - 10 km

Férfiak: 
1. Halász Ádám (Pécs) PSN Zrt. 34:06
2. Szabó József (Tiszajenő) Jogging Plus 34:51
3. Zsiros Márk (Kétegyháza)  34:53

Nők: 
1. Varga Eszter (Pécs)  PSN Zrt. 40:01
2. Nagy Lujza (Pécs)  PSN Zrt. 42:11
3. Lovas Brigitta (Budapest) 42:33

Az összetett távok eredménylistái idekattintva böngészhetők.

A Zúzmara Félmaraton páros eredménylistái idekattintva böngészhetők. 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.