Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A szennyezett levegő belélegzése károsítja a bélbaktériumokat, megnöveli a túlsúly, a diabétesz, a gyomor- és bélbajok és más krónikus betegségek kockázatát - derült ki a Boulderben lévő Coloradói Egyetem kutatásából.

Az Environment International című tudományos lapban megjelent tanulmány az első, mely kapcsolatot talált a szennyezettség és az emberi bélmikrobióm szerkezetében és funkciójában bekövetkezett változásokban.
    A bélrendszer rengeteg baktérium otthonául szolgál. Ez a bélmikrobióm, vagyis az itt élő számtalan mikroorganizmus összessége, amely segíti az emésztést és kölcsönhatásban van az immunrendszerrel.
    A gáznemű szennyező ózon különösen veszélyes, a tanulmány szerint ugyanis a fiatal felnőttek esetében, akik több ózonnak vannak kitéve, kisebb a mikrobióm diverzitása, és több olyan baktériumfajjal rendelkeznek, melyek a túlsúllyal és a betegségekkel állnak összefüggésben.
    "Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a légszennyező anyagok egész sor egészségügyi hatással bírnak" - mondta el Tanya Alderete, a kutatás vezető szerzője, utalva azokra a tanulmányokra, melyek a szmogot összefüggésbe hozták a 2-es típusú diabétesszel, az elhízással és a gyulladásos bélbetegségekkel. A szakértő szerint a kutatás eredménye arra utal, hogy a bélben bekövetkező változások idézik elő a betegségeket.
    A tanulmány nem is lehetne aktuálisabb: az amerikai városok levegőjének minősége több évtizednyi javulás után ismét romlani kezdett. Az ország több állama - Kalifornia, Texas, Illinois, Connecticut, Indiana, New Jersey, New York és Wisconsin - régióit is büntetéssel sújtották a túl magas ózonszint miatt, mivel nem tartják be az országosan előírt határértékeket.
    Egy e hónapban megjelent tanulmány szerint világszerte 8,8 millió embert öl meg évente a szennyezett levegő, többet, mint a dohányzás vagy a háborúk.
    Alderete korábbi kutatásai szerint a légszennyezettség hatására romlik a test vércukorszint-szabályozó képessége és befolyásolja a túlsúly kialakulását. Más tanulmányok szerint azokon a napokon, amelyeken magas a levegő szennyezettségének mértéke, megnövekszik a kórházakba bél- és gyomorproblémák miatt érkezők száma.
    Annak kiderítéséhez, hogy mi zajlik a bélrendszerben, Alderete kutatócsapata a legfejlettebb genomszekvenálási módszerekkel elemezték 101 fiatal felnőtt székletmintáját Dél-Kaliforniában.
    A tudósok elemezték az érintettek lakcíme közelében lévő levegőmegfigyelő állomások adatait is, ebből kalkulálták ki, hogy a vizsgálatot megelőző egy évben milyen mennyiségű ózonnak, finomrészecskének és a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor keletkező mérgező dinitrogén-oxidnak voltak kitéve.
    A vizsgált szennyezőanyagok közül az ózonnak van a legnagyobb hatása a bélrendszerre: azoknak a bélrendszerében, akik nagyobb mértékű ózonnak voltak kitéve, kisebb baktériumvariáció élt.
    "Ez nagyon fontos, mivel a csökkent baktériumdiverzitás összeköthető a túlsúllyal és a 2-es típusú diabétesszel" - jegyezte meg Alderete.
    Az egyik speciális baktériumfaj, a Bacteroides caecimuris viszont nagyobb mennyiségben található meg az ózont nagyobb mértékben belélegzők beleiben. Ennek a baktériumnak az elszaporodása több kutatás szerint is összefüggésbe hozható a túlsúllyal.
    Összességében 128 baktériumfajt találtak, melyre negatív hatással van az ózonnak való kitettség. Néhány például az inzulinkiválasztásra van hatással - ez a hormon juttatja el a cukrot az izmokhoz.
    Más baktériumfajok metabolitokat termelnek, például zsírsavakat, amelyek elősegítik a bélgát integritásának fenntartását és megakadályozzák a gyulladást.

(MTI)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.