Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az ELTE etológusai legújabb kutatásukban azt vizsgálták, hogy a kutyák külön tudják-e választani a saját és a gazdájuk szándékait.

 Vizsgálatuk eredményei szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a kutyák elérnék a másfél éves gyerekek "szándéktulajdonítási képességének" szintjét. Bár a kutyák észreveszik, melyik tárgyat szeretné megszerezni a gazdájuk, csak a saját kedvencüket viszik oda hozzá - olvasható az ELTE közleményben.
    A hétfői beszámoló szerint az állati elme működésével foglalkozó kutatások nagyon fontosak ahhoz, hogy megértsük, hogyan alakult ki az emberi gondolkodás, mik az előzményei az állatvilágban. Még az állattartás jogi szabályozásának kialakításakor is figyelembe veszik az adott faj kognitív fejlettségét - írják.
    "Rengeteg anekdota szól a kutyák elmeolvasó képességéről, de a kutatások nehezen haladnak előre" - mondja Miklósi Ádám, az ELTE Biológiai Intézet vezetője, aki úgy véli, eddig egyetlen tanulmány sem volt elég meggyőző, így az évek alatt a nagy kérdést kisebb, kézzelfogható célokra bontották. E célok egyike annak megvizsgálása volt, hogy mennyit érzékel egy kutya a gazdája szándékaiból és külön tudja-e választani a saját és a gazdája vágyakozását például egy tárgy iránt.
    A beszámoló szerint az etológusok egy régi, a gyerekpszichológiában jól ismert kísérletet ismételtek meg kutyákon. A pszichológusok a 14 és 18 hónapos korú gyerekek elé két tálat tettek, az egyikben keksz, a másikban brokkoli volt. "A kisgyerekek nem szeretik a brokkolit, de a kekszet igen. A kísérletvezető viszont hangosan örvendezett, milyen finom a brokkoli és jóízűen eszegette. A keksztől pedig undorodott. Miután eljátszotta, melyik ételt szereti, a kisgyerek elé tolta a tálakat és megkérdezte, kaphat-e valamit enni" - részletezik a vizsgálatot.
    A 14 hónaposok a kekszet nyújtották felé, mert nekik az ízlett. A 18 hónaposok viszont megértették, hogy a nő nem a kekszet, hanem a brokkolit szereti, ezért azzal kínálták. "Szaknyelven szólva, megértik a vágy szubjektivitását, tehát azt, hogy ugyanazt a tárgyat egyesek kedvelik, mások utálják és képesek az érzelemkifejezésekből következtetni mások preferenciáira" - írják. De vajon képesek erre a kutyák is? - tette fel a kérdést Kubinyi Enikő etológus.
    A kutatók nem tartották kizártnak, hogy a kutyák elmeolvasó, "szándéktulajdonító" képessége egy szinten van a 18 hónapos gyerekekével. Lényegében ugyanazt a tesztet végezték el a kutyákkal, mint a pszichológusok a kisgyerekekkel, csak az élelmet tárgyakra cserélték.
    A kísérletben egy játékot és egy karkötőt használtak a keksz és a brokkoli helyettesítésére. A kutyák a várakozásoknak megfelelően a játék iránt érdeklődtek jobban. Ezután a gazda a karkötőt a kezében tartva hangokkal, mosollyal, a rajongás minden lehetséges jelével eljátszotta a kutyának, hogy a karkötő nagyon-nagyon tetszik neki. A játékkal szemben pedig undort mutatott.
    "Ha ugyanezt eljátsszuk egy másfél éves gyereknek és utána megkérjük, hogy adja oda nekünk az egyik tárgyat, akkor valószínűleg a karkötőt hozza oda hozzánk, akkor is, ha ő a játékkal szeretne játszani. A kutyák azonban nem így tettek. Mindegyik a játékot vitte oda a gazdájának" - mondja Szánthó Flóra etológus.
    Mivel a közvetlen kontaktus lehetősége a játékkal "túlságosan felvillanyozta" a kutyákat, a kutatók elhatározták, hogy elérhetetlen helyre teszik a tárgyakat. Újabb 51 kutyát teszteltek két csoportba sorolva. Az egyik csoport gazdái a karkötő iránt "rajongtak", a másik csoporté viszont a játékért, ugyanúgy, mint a kutyák. Az érzelmek eljátszása után a tárgyak a vizsgálati szoba ablakpárkányára kerültek, így a kutya látta a tárgyakat, de nem érte el őket. Ez az elrendezés működött, mert a csoportok különböztek abban, hogy mennyit nézték a tárgyakat. Ha a gazda a játékot "kedvelte", a kutyák is főként a játékot nézegették, ám a másik csoportban ugyanannyit nézték a korábban érdektelen karkötőt is. Vagyis, ha fizikailag nem fértek hozzá a kutyák az általuk vágyott játékhoz, akkor kiderült, hogy valójában hatott rájuk a gazda érzelemkifejezése.
    "Úgy tűnik, hogy a kutyák észreveszik, melyik tárgyat kedveli a gazdájuk, mégsem azt viszik neki oda. Talán nem tudják hatékonyan gátolni a késztetéseiket, esetleg nem tárgyválasztási feladatnak, hanem játéknak fogják fel a helyzetet vagy pedig, hasonlóan a másfél évesnél kisebb gyerekekhez, nem teljesen értik, hogy a társuk vágyhat másra is, mint ők" - emelte ki Kubinyi Enikő.
    A kutatók tanulmánya a Frontiers in Psychology című folyóiratban jelent meg.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.