Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

                         

Soha nem volt még ilyen fontos a fertőtlenítés a hazai fitnesztermekben, mint idén. A koronavírus-járvány harmadik hullámát követően megnyitó edzőtermek közül például az Oxygen Fáy-ban a látogatók többsége – a cég nyári közvélemény-kutatása alapján – az 5-ös skálán 4,84-re értékelte a vállalkozás egészségügyi biztonsággal kapcsolatos törekvéseit. A 3 ezer négyzetméteres komplexum látogatói közül 422-en a helyszínen formáltak véleményt az Oxygen járványmegelőzési törekvéseiről, az e-mailben visszajelzőkkel együtt közel 90 százalék feletti mutatóval ismerve el a cég Covid-politikáját.

Angyalföld legnagyobb fitneszcentrumában a „békeidőkben” 11 ezer fő fordul meg. Covid-járvány ide vagy oda, idén nyáron is arányosan csaknem annyian látogattak el a heti 83 csoportos órát kínáló intézménybe, mint 2019-ben ugyanekkor. A fogyni és sportolni vágyók körében napjainkra felértékelődött a biztonságos edzőtermi munka jelentősége.

Ha látom, hiszem!
A fitnesz- és wellnessközpont kezdettől fogva olyan környezetet kínál a vendégeknek, ahol a legkisebb az esélye bármilyen betegség elkapásának” – mondja Tóth Tamás, az Oxygen Fáy ügyvezető tulajdonosa, aki egy 10 fős takarító csapat segítségével napi 24 órában gondoskodik arról, hogy ne csak az edzőterem nevében szerepeljen az oxigén.
A cég saját körben végzett felmérése és az iparági visszajelzések egyaránt azt mutatják, hogy a rendszeresen sportoló 2-3 millió magyar honfitársunk a járvány kezdete óta óvatosabban dönt arról, hogy beltéri edzést válasszon-e magának. Ennek az attitűdnek az eredménye az is, hogy 2021 nyarán harmadával nőtt az Oxygen Fáy látogatóinak a száma. Ennyire nagy vendégkörbővülésre korábban soha nem volt példa ugyanitt. Pláne nem a nyári időszakban.

Takarítás 0-24-ben!

„Nagyon érdekes tendenciákat látunk. Nekünk a Covid után vissza nem térő vendégeink 25 százaléka úgy nyilatkozott, hogy inkább a szabadtéren, másoktól távol kezdi meg az edzést. Ezzel párhuzamosan viszont azt is tapasztaltuk, hogy óriási az érdeklődés az olyan fitnesztermek iránt, amelyek nem csak szavakban, de tettekben is bizonyítják a makulátlan környezetet” – fejtette ki Tóth Tamás, aki a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének alelnöki tisztét is betölti.

Belső keringtetés helyett a természetből jön a levegő

A Fáy utcában található komplexum népszerűségének a titka az, hogy a főváros szívében négy fal között biztosítanak olyan környezetet, mint amilyen a szabadtéren elérhető. Itt ugyanis állandóan 22 Celsius-fokos hőmérséklet fogadja a látogatókat. Autós hasonlattal azt is mondhatnánk, hogy az Oxygen Fáy-ban a „kocsi” nem a belső keringtetésen van, hanem kívülről kapja az utánpótlást a légkondicionáláshoz. Mindez a számok nyelvén azt jelenti, hogy három szűrőn át óránként 36 ezer (!) köbméter friss levegő érkezik az Oxygen központba. Ez az érzékeltetés kedvéért annyit jelent, mintha egy hagyományos focipályát 6 méter magasan tiszta levegővel, azaz oxigénnel terítenénk be.

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.