Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megvalósul Zalaegerszeg gyorsforgalmi bekötése, az országhatárig ér az M6-os autópálya, illetve felújítanak több mint 80 fő- és mellékútszakaszt a kormány közúti beruházások támogatásáról szóló friss döntései alapján; a kiemelt társadalmi igényeken alapuló hálózatbővítésekre és korszerűsítésekre 587 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2024-ig - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

A támogatott fejlesztések közé tartozik az M76-os autóút Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti szakaszának kivitelezése. A beruházásban a zalai megyeszékhely négysávos kapcsolata mellett a sármelléki repülőtér bekötése is megvalósul.
    A 28 kilométeres szakaszon belül - a ZalaZone járműipari tesztpályához kapcsolódva - nagysebességű közúti tesztek végrehajtására alkalmas részszakaszt is kialakítanak majd. Az autóút zalaegerszegi bevezetőjét és az M7 autópályához közeli elemét idén már birtokba vehették a közlekedők, a támogatási döntésnek köszönhetően pedig minden feltétel adott az összeköttetés még hiányzó szakaszának megépítéséhez.
    Az M6-os autópálya befejező, Bóly és Ivándárda közötti szakasza esetében már zajlanak a beruházás előkészületei. A tervek szerint több mint 20 kilométer hosszú autópálya épülhet meg a horvát határig.
    A fejlesztések finanszírozásáról rendelkező kormányhatározat biztosítja a 37-es főút Szerencs és Gesztely közti szakaszának négysávossá tételére és a Sajószentpéter-Berente elkerülő út kivitelezésére vonatkozó költségeket is.
    A négy beruházással összefüggő kiadásokra mintegy 430 milliárd forintot különítenek el 2021 és 2024 között az éves költségvetésekben.
    A kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfelújítási programban 82 projekt előkészítését és megvalósítását támogatja a kormány. A több mint 157 milliárd forintos ráfordításnak köszönhetően közel 580 kilométernyi útszakasz rendbetétele válik lehetővé 2022-ig.
    A korszerűsítések jellemzően kétszámjegyű főutakon és alacsonyabb rendű mellékúti, összekötő szakaszokon történnek meg. Az M0 autóút mellett fél kilométeres zajárnyékoló fal épül Pécel térségében.
    A támogatott fejlesztések és felújítások tételes listáit a Magyar Közlöny 244. számában megjelent kormányhatározatok tartalmazzák.
    A közlemény idézi Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki jelezte: a közúthálózat kiterjedtsége és szolgáltatási színvonala alapvetően befolyásolja az ország és egyes térségei, városai gazdasági fejlődését, a családok életminőségét. A kormány kiemelt feladataként gondoskodik a közlekedési hálózatok folyamatos bővítéséről és a meglévő infrastruktúra állapotának javításáról.
    A közútfejlesztési tervek kiemelt célja a nagyvárosok gyorsforgalmi bekötése, az autópályák, autóutak elvezetése az országhatárig. "A gyors ütemű hálózatbővítés eredményeként az évtized közepére Magyarország mindegyik megyei jogú városa elérhetővé válik négysávos úton" - közölte az ITM államtitkára.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.