Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A klímaválsággal kapcsolatos széleskörű tájékoztatás szükségessége, az épületenergetikai beruházások támogatása és a forgalomcsillapítási, illetve fenntartható közlekedési beavatkozások használata - többek között ezek a témák kerülnek bele a Fővárosi Önkormányzat első, közösségi klímavédelmi javaslatcsomagjába.

A javaslatcsomag elkészítésére összehívott közösségi gyűlésen véletlenszerűen kiválasztott budapestiek a klímavészhelyzettel kapcsolatban az általuk legsürgetőbbnek tartott problémákra dolgoztak ki intézkedéseket.

Klímavészhelyzet van, mit tegyen Budapest? - ebben a kérdéskörben várt javaslatokat a Fővárosi Önkormányzat a fővárosi Városháza első közösségi gyűlésének résztvevőitől. A közösségi gyűlésen közel 50 olyan véletlenszerűen kiválasztott budapesti polgár vett részt, akik nemüket, végzettségüket, életkorukat tekintve leképezik a város összetételét. A résztvevők vállalták, hogy szeptemberben két hétvégén keresztül nyitottan, különböző álláspontokat meghallgatva, majd azokról beszélgetve véleményeket, javaslatokat formálnak a klímaügy budapesti vonatkozásairól.  

A gyűlés megnyitóján Dorosz Dávid, Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese hangsúlyozta, hogy a budapestiek a mindennapokban érezhetik a klímakatasztrófa hatását hiszen a hőhullámok idején megnő a halálozások száma, és az idei nyáron is megtapasztalhattuk a villámárvizek okozta károkat a fővárosban. Ezért volt fontos, hogy biztosítva a függetlenséget és megismerve a budapestiek véleményét, közösségi módon készüljön el Budapest klímastratégiája. A közösségi gyűlést a Fővárosi Önkormányzat egy független civil szervezet, a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány részvételével és koordinációjával bonyolította le.  

Az első hétvégén szakértők a klímavészhelyzettel kapcsolatos tudnivalókról tartottak előadásokat a résztvevőknek, majd a résztvevők kérdezhettek, a hallottakat pedig asztaltársaságokban vitatták meg a beszélgetéseket segítő facilitátorok segítségével. Most hétvégén, a közösségi gyűlés második hétvégéjén pedig a gyűlés tagjai ajánlásokat fogalmaztak meg arra nézve, hogy a városvezetés mit tegyen a klímavészhelyzet kezelésére. Ezek az ajánlások bekerülnek majd Budapest klímastratégiájába is, amelyet a Fővárosi Közgyűlés fogad el. 

A járványhelyzetre való tekintettel a budapesti Városháza három nagy termében, távolságtartás mellett és videó-hívásos körkapcsolással vitatták meg és véglegesítették a résztvevők a javaslatokat. A klímaválságra adott válaszlépéseket három körben válogatták le, majd finomították részletekbe menően a gyűlés tagjai. Végül pedig nyolc témakört emeltek ki, amelyekkel kapcsolatban a leginkább várják az intézkedéseket a Fővárosi Önkormányzattól a budapestiek. 

Ezek a témakörök az épületenergetika, a közlekedés, a klímaválság kommunikációja és tudatosítása, illetve a zöld-kék infrastruktúra, azaz a vízgazdálkodás és zöldfelületek problémái. 

A részletes javaslatcsomagot a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat közös esemény alkalmával október folyamán hozza nyilvánosságra. A Fővárosi Önkormányzatban Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezésére alakítottak ki klímavédelemmel foglalkozó szakértői csapatot, ők azok, akik ezeket a javaslatokat beépítik az önkormányzat most készülő, új klímastratégiájába, ami a tervek szerint még idén a Fővárosi Közgyűlés elé kerül.

​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: budapest.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.