Több mint 10 milliós nézettség, 15 rangos szakmai díj, több tízezer adó 1% felajánló, és ami a legfontosabb, megmentett emberéletek – csak néhány eredmény, amely az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és Csuja Imre, jószolgálati nagykövet közös munkáját dicséri. A népszerű színművész immár 10 éve segíti a mentők munkáját az újraélesztési tudás terjesztésében, az adománygyűjtésben és az adó 1%-os kampányokban.
Az Örkény Színház művésze idejét és energiáját nem kímélve, 2015 óta adja nevét és tehetségét a szervezet társadalmi edukációs kampányaihoz. Amikor arról kérdeztük, hogy miért épp erre az alapítványi felkérésre mondott igent, meglepődve válaszolta: „Hisz ez egyértelmű! A Mentőszolgálat segítsége az, amire bármelyikünk, bármikor rászorulhat, és ha már van ez a nem várt népszerűségem, igyekeztem jó célra felhasználni.”
Jószolgálati nagykövetként a színművész minden évben aktívan közreműködik abban, hogy több tízezer ember ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át az életmentés javára. „Többek között Csuja Imrének is köszönhető, hogy az Országos Mentőszolgálat Alapítvány mára az egyik legismertebb civil szervezetté vált, és évről évre bekerül a legtöbb adó 1% felajánlást szerző hazai alapítványok közé. Természetesen ehhez a mi munkánk és bajtársaink elhivatottsága is nélkülözhetetlen, de Imrének kulcsszerepe volt abban, hogy láthatóvá váltak a hétköznapok hősei” – meséli Dr. Czakler Éva a szervezet kuratóriumának alelnöke. Az adó 1% felajánlás – amelyet idén is május 20-ig lehet megtenni - az egyik legegyszerűbb támogatási forma, és fontos, hogy minél többen éljenek vele. Az így befolyt összeget az alapítvány a mentők fejlesztésére használja fel.
A jubileum alkalmából a Mentőalapítvány emlékplakettel mondott köszönetet Csuja Imrének, aki megerősítette: továbbra is szívügyének tekinti az életmentést és a mentők támogatását.
Egy évtized a mentők mellett
Visszavonva- Részletek
A Budapest rovat további hírei
A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
A címlapról
A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.
Blogok, vélemények, olvasók írásai
Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.




