Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az első látványtervek a magyar Satoshi-szoborról

Magyarországon készül a világ első olyan szobra, ami a bitcoin alapítójának állít emléket. A kriptovaluta ismeretlen atyjának bronzszobra a budapesti Graphisoft Parkban kap helyet, a létrejöttét segítő közösség már az első látványterveket is megosztotta. Az absztrakt műalkotás részben közösségi finanszírozásból épül, a híre már terjed a külföldi médiában is.


Ki az a Satoshi Nakamoto, és miért állítanak neki szobrot Magyarországon? Györfi András, a szobor ötletgazdája szerint az ismeretlen hős új fejezetet nyitott az internet történetében: “Önmagában már az is nagy dolog, hogy új, digitális pénzeszközök születtek, de ami valóban jobbá teszi a világot, az a bitcoin mögött álló blokkánc-technológia. Ez egy hatékony, igazságos és átlátható adatbázis, ami az emberek közötti bizalmatlanságot küszöböli ki” - mondja. A bitcoin és a mögötte álló blokklánc-technológia legfőbb erőssége, hogy egy harmadik fél, például bank bevonása nélkül teszi lehetővé az értékek továbbítását a világ bármely pontjai közt.
Az online fizetőeszköz megalkotója a rejtélyes Satoshi Nakamoto, akinek valójában nem ez az igazi neve: soha nem mutatta meg az arcát, azt sem lehet tudni, férfi-e vagy nő. A szobor állítói szerint azonban nem is az ő személye a lényeg. A legfontosabb maga a blokklánc-technológia, ami számos területen teheti jobbá a világot, az élelmiszer-ellátástól a segélyszállítmányok célba juttatásáig.

Ha ránézünk, a saját arcunkat látjuk

A szobor hírét már korábban nyilvánosságra hozták, most viszont azt is megtudhattuk, hogy néz ki és hol található majd a műalkotás.
A megrendelők sok szobrász munkáit tanulmányozták, mivel egy absztrakt alkotásról van szó, amit létrehozni nehéz művészi feladat. Így esett a választásuk Gergely Rékára és Gilly Tamásra, akik április óta dolgoznak, néhány héten belül el is készülnek a szoborral. Az alkotók most közzétették a Gergely Réka által készített látványtervet is.
Maga a bronzból készült mellszobor egy kapucnis alakot ábrázol majd, ezzel utalva az ismeretlen alkotóra és az “internet népére” is. Az alak arca bronz-alumínium ötvözetből készül, amit az alkotók erősen felpolíroznak majd, hogy tükröződjön:
“Van egy mondás, miszerint mi mindannyian Satoshi vagyunk. Maga a gondolat a fontos, hogy egy igazságosabb, jobb pénzrendszert teremtsünk, ami decentralizált, független a bankoktól és az államoktól. A szobor arca éppen ezt jelképezi: tükröződni fog, hogy aki ránéz, a saját tükörképét lássa benne” - mondja Györfi.

Satoshi szobra a Grafisoft parkban, zöld környezetben kap majd helyet, ahová bárki szabadon ellátogathat és megnézheti egy kellemes sétával egybekötve.

Már most bekerült a nemzetközi hírekbe

A nonprofit alapon épülő szobrot a hazai kriptoközösség legfontosabb tagjai finanszírozták: a Györfi András által szerkesztett Kripto Akadémia mellett a MrCoin kriptopénzváltó két tagja, Debreczeni Raskó Gabriella és Debreczeni Barnabás, valamint Szilágyi Imre, a Blockchain Budapest konferencia szervezője és Kalocsai Kornél, a Blockchain Hungary szakmai szövetség alapítója is csatlakozott.
Az összefogást egy közösségi finanszírozási kampány tette teljessé, ennek során még további 27 szervezet és magánszemély járult hozzá a szobor felépüléséhez. Az így gyűjtött mintegy 3,1 millió forintból még egy nemzetközi imázsfilm is létrejöhet - igaz, a média már korábban felkapta a témát. A magyar szoborról cikkezett az entrepreneur.com, a Fox News és számos szakmai oldal is.

“Rengeteg a médiamegjelenésünk, aminek nagyon örülünk. Fontos számunkra, hogy a szobor igazi magyar siker legyen, ami az ország imázsát is alakítja” - teszi hozzá Györfi.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.