Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Június 15-én éjjel aktív szórakozásra vágyó emberek sorával és pörgős zenével telt meg a Duna-part. A Mozgás Éjszakájára látogatók 17 sportág közül választhattak, melyeket különleges élményekkel gazdagítottak a szervezők, hogy még nagyobb kedvet csináljanak a mozgáshoz. Sok más mellett volt csillagfényes jóga, Duna-parti zumbafieszta, futás és bringafutam a város legszebb részein, illetve panorámatúra a Gellért-hegyen.

Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a szervezők nevében a megnyitón elmondta, hogy a Mozgás Éjszakájához hasonló rendezvényeknek köszönhetően egyre többen sportolnak Magyarországon. „Fontos, hogy olyan embereket is megszólítsunk, akik nem sportolnak rendszeresen, de legalább ilyen fontos az is, hogy az újrakezdők kedvet kapjanak egy egészségesebb élethez” – mondta.

A legtöbb érdeklődőt a korábbi évekhez hasonlóan idén is a futás, a kerékpározás, a sárkányhajózás és a zumba vonzott. A Mozgás Éjszakája egyben az Ötpróba sportesemény-sorozatának része és pontszerző állomása volt. Az ötpróbázók megadott sportágakban, megadott távok teljesítésével pontokat szerezhetnek, amelyeket értékes sportfelszerelésekre válthatnak. A legtöbb pontot összegyűjtők közül 24-en a tokiói olimpiára is kijuthatnak. Az idei év nagy újdonsága, hogy a rendezvényen egyszerre lehetett az összes ötpróbás sportágban pontot szerezni. A már megszokott futás, kerékpározás, sárkányhajózás mellett idén túrázni is lehetett a Gellért-hegyen, illetve úszni a Tüske Uszodában.

A rendezvényen számos élsportoló is megjelent: a látogatók találkozhattak többek között Fodor Rajmund kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóval, Storcz Botond háromszoros olimpiai bajnok kajakozóval és Ötpróba-nagykövettel, illetve Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozóval.

 Bővebb információ a Mozgás Éjszakája programjairól: www.mozgasejszakaja.hu

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.