Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Apránként, de egyre határozottabban éled az ország a koronavírus járvány okozta, hónapokon át tartó hibernálásból.

Budapest utcáin napról napra egyre több ember nyüzsög, az éttermek ajtajáról lekerült a zárva tábla és a Duna parti sétányok is megteltek fagyizó, beszélgető, fotózkodó családokkal és fiatalokkal. Ebben a zsibongó, egymásnak újra megörülő időszakban nem csak a korábbi szolgáltatások indulnak újra. Budapest most már bátran nevezhető a térség hibrid hotel nagyhatalmának, miután a NETIZEN orosz befektetői Moszkva és Szentpétervár után nálunk nyitják meg harmadik, egyedülállóan pénztárcabarát komplexumukat. Budapest ráadásul olyan világvárosokat előzött meg a befektetőknél, mint a tervek között szintén felmerülő Stockholm, Párizs, London, Róma, Berlin, vagy Prága - olvasható a lapunknak küldött sajtóközleményben.De mi is az a hibrid hotel és miért jó, hogy nálunk is nyílnak ilyenek?

A koncepció lényege, hogy egyszerre nyújtanak hotel szolgáltatásokat (két- vagy négyszemélyes privát és családi szobákkal, saját fürdőszobával, kiváló étteremmel, jól felszerelt konferenciatermekkel), de ugyanilyen színvonalon elérhetőek a hostelekhez hasonló árfekvésű kettő, négy, hat, nyolc és tíz ágyas szobák, vegyes vagy kizárólag női vendégeket fogadó változatban. Az Athenaeum Kiadó egykori székháza, ahol korábban Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály és Karinthy Frigyes kötetei is készültek és amely később az Est, majd a Népszava szerkesztősége is volt - a felújításnak hála ismét élettel telhet meg.

Az 56 privát szobával és összesen több mint 400 ággyal rendelkező NETIZEN kialakításánál a modern és vibráló dizájn mellett a beruházók a 2018-as felújítás kezdete óta nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy az eredeti, századelős építészeti stílus és a hely történelme előtt is méltó módon tisztelegjenek. Az épület tetejére visszakerült a második világháború alatt eltűnt, ám most az eredeti források alapján műkőből kifaragott, 2,1 méteres Pallasz Athéné-szobor, hogy újfent tisztes távolságból figyelje a Rákóczi úton hömpölygő tömeget. Kiemelkedő jelentőségű a helyreállított eredeti homlokzat is, melyet világhírű Róth Miksa mozaikjai díszítenek immáron 1898 óta, valamint az előcsarnokban határozottan tekergő, kék színben pompázó kovácsoltvas csigalépcső. De látványos a közösségi tér egyik szegletében kivilágított, restaurált kagyló dombormű is.

Ez a co-working, üvegtetős társalgó egyébként az átalakításnak hála olyan hangulatos, hogy élmény benne dolgozni, kávézni, vagy csak megtervezni a napi városnézést. A felújításnál a manapság egyre lényegesebb környezettudatossági szempontokat sem hagyták figyelmen kívül, a házban üzemel az egyik legmodernebb zsírfogó berendezés, ami az olajat, tusfürdőt és egyéb szennyeződéseket szűri a vízből, mielőtt az a csatornába kerül. Mindezt akár éjszakánként annyiért, mint amennyibe két pizza kerül. A hostel részben ugyanis már 15 euróért is lehet foglalni. „Olcsó húsnak híg a leve” – gondolnánk, de ez ebben az esetben nem igaz. Mivel a nagy múltú épület hotelként is működik makulátlan a tisztaság, 24 órás bár, recepció, biztonsági szolgálat, jól felszerelt a konyha és szobánként egyénileg állítható klíma várja a vendégeket.

A hostel rész külön előnye, hogy az ágyak kialakítása olyan, hogy „el lehet bújni” a többiek elől. A saját lámpa, minipolc és USB port ma már szinte alapkövetelmény egy ilyen ágynál, de olyan kényelmi szolgáltatások is elérhetőek, mint a szárítógép vagy a megvásárolható konnektor átalakító, ami sokban könnyíthet a vendégek mindennapjain. A tervezők az idősebb korosztályra is gondoltak, nem csak emeletes, hanem 2 egyszemélyes ágyas szobákat is berendeztek, hiszen az utóbbi években egyre több nyugdíjas szeretne egy-egy hétvégét Budapesten tölteni, színházba menni, várost nézni, kikapcsolódni a barátokkal.

A mozgáskorlátozottak igényeit sem hagyták figyelmen kívül a kivitelezők: akadálymentesített szoba, fürdőszoba és speciális lift áll az ő rendelkezésükre. A hibrid hotel moszkvai és szentpétervári hostelei már több rangos, a legjobbaknak járó szakmai díjat is elnyert, így most értelem szerűen mindenki a magyar befektetésre figyel. A szakma mellett a laikusoknak is érdemes számolni a hibrid hotellal, a bababarát, nagy fürdőszobás, tágas terek, a csendes szobák és a finom reggeli ugyanis meglepően pénztárcabarát árazással párosulnak. A foglalások ráadásul a koronavírus miatt ingyenesen lemondhatók és nem kell előre fizetni sem. A NETIZEN nagy előnye még, hogy a Rákóczi út 54-ben valóban a központban helyezkedik el, közel a metróhoz, a Keleti pályaudvarhoz és a fiatalok által kedvelt bulinegyedhez is. A fővárosban egyébként már működnek más hibrid hotelek is, míg idén várható egy másik nyitása is. Ezekkel és a NETIZEN-nel Budapest rövid idő alatt vált hibrid hotel nagyhatalommá Közép-Európában.  

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.