Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy Down-szindrómával született kislány, Gyöngyösy Dóra történetével kezdődött egy egyedülálló kezdeményezésre.

 

Amelyet Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese és kreatív menedzsere, mentálhigiénés szakember álmodott meg és amelynek célja, hogy mélyítsék az elfogadást, megértést egymás és a látható vagy láthatatlan kihívással élő emberek iránt.

A Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját idén immár hatodik alkalommal rendezik meg és aki egyszer is részt vett már ezen a programon, örökre szóló élményekkel gazdagodott.

Oláh Ibolya és Caramel után Tóth Vera is mesél a kihívásairól
A programhoz a könnyűzenei élet ismert arcai is csatlakoznak évről évre, így volt már vendégelőadó Oláh Ibolya, aki a származása és gyermekkora miatti nehézségeiről mesélt az előadását követő beszélgetés során, de Caramel is igent mondott már a rendezvényen való közreműködés felkérésére, aki gyermeke betegsége kapcsán kapott kihívásáról osztotta meg őszinte érzéseit a közönséggel.
„Idén az egyik sztárelőadó Tóth Vera lesz, aki már többször is beszélt arról, hogy milyen kihívásokkal küzdött magában a túlsúlya miatt. A többi meghívott ismert előadóhoz hasonlóan ő is igent mondott a felkérésünkre. A rendezvény egyébként nem csak a színházról szól, hiszen egy összművészeti fesztivállá nőtte ki magát. A képzőművészeti kiállításon ezúttal szociálisan hátrányos helyzetű, hajléktalan festők műveit állítjuk ki és ők maguk is beszélnek majd a művészetükről és azokról a kihívásokról, amelyekkel ők élnek. De korábban a Fesztivál vendége volt például Katona Imre táncművész is, aki egy baleset miatt veszítette el az egyik lábát, aki nem adta fel és műlábbal is csodákra képes, teljes életet él, és újra táncosként dolgozik” - mesélte Kellerné Egresi Zsuzsanna, aki azt is megosztotta, hogyan jött létre a fesztivál hat évvel ezelőtt.

Dóri a saját lényével bontotta le a falakat a társulatban
„Mindig is hittem a színház gyógyító erejében, ezzel kapcsolatban kutatásokat is végeztem. Amikor egy veszprémi család elhozta a Színházba Gyöngyösy Dórit - aki a Down-szindróma kihívásával él -, hogy minden vágya a társulat tagjává válni, azonnal végigfutott bennem, hogy vajon miért ne lehetne őt integrálni a társulatba. Dóri egészen elképesztő személyiség, a saját lényével bontotta le a falakat egymás után a társulatban. Ekkor jött az ötlet, hogy miért is ne lehetne ezt a fajta érzékenyítést, befogadást, elfogadást a közönség soraiba is levinni” - idézte fel a Fesztivál keletkezését a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese.

Nemzetközivé válik idén a Fesztivál
A Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja évek óta nagy sikerrel küzd a kihívásokkal élők iránti érzékenyítéssel, idén ráadásul a négy napossá bővült, április 20 és 23 között tartott rendezvény nemzetközivé is válik.
„Két nagy egységhez is tudtunk most kapcsolódni. A 10. Színházi Olimpia programsorozathoz való csatlakozásunk lehetővé tette, hogy olyan lengyel és szlovák társulatok is fellépjenek a Fesztivál alatt, amelyeket különböző kihívásokkal élő előadóművészek alkotnak. A hazai társulatok közül a Baltazár Színház képviseli a sérülteket foglalkoztató színházakat. De lesznek ősbemutatók, ifjúságot érintő előadások, kisfilmek, táncelőadások és még sok-sok minden, melyeket minden esetben kibeszélő-beszélgetés követ majd, ahol az alkotók és a közönség is egyaránt megoszthatja egymással az ilyen téren szerzett tapasztalatait, kérdéseit, így segítve egymást. A Fesztivál az Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz is kapcsolódik idén Veszprém révén” - tette hozzá Kellerné Egresi Zsuzsanna.

 

(www.digitalhungary.hu)

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.