Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

„Ott vagyunk már?” – a jól ismert mondat nemcsak Shreket borította ki, amikor a Szamár huszonötödször is feltette a kérdést, hanem a szülők rémálma is egy hosszabb vagy akár egy rövidebb utazás során.

A gyerekeknek valóban megterhelő akár már egy 2-3 órás autózás, vonatozás, de még a repülés is. A nyári szabadságok előtt érdemes felkészülni, hogy milyen játékokat szerezzünk be, amivel az egész család jól szórakozhat.

Nem is szükséges rögtön a játékboltba szaladni, mert számtalan olyan játék van, amit minden felnőtt jól ismer, csak át kell adni a gyerekeknek. Mindig arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy bármilyen játékot találunk, a gyerekek új élményt kapjanak tőle.
„Nagy kedvenc a barkochba, különösen jó családtagokkal és olyan tárgyakkal játszani, amik a kocsiban találhatóak. De a kő-papír-olló játék vagy a szólánc is népszerű, ennek az a lényege, hogy mindig az adott szó utolsó betűjével kell mondani a következő szót. A „fekete, fehér, igen, nem” játék is már-már klasszikus, ráadásul könnyűnek tűnik, de ez csak a látszat. Ha autóval utazunk, akkor érdemes megtanulni az autók márkajelzéseit. Lehet pl. autó bingót játszani: ki talál hamarabb egy Opelt, Suzukit vagy BMW-t? A mesekitalálást is élvezhetik, sőt, játszhatja az egész család. Ilyenkor az első játékos mond egy mondatot, a következő folytatja, és így tovább, így közösen alkot meg a család egy új mesét” – mondta a tanácsait Vágó Erika játékszakértő.

A kicsiknek az érzékfejlesztő játékok se maradjanak otthon.  „1-2 éves korig még tényleg az a szempont, hogy valamit megnyomjanak, meghúzzanak, bedobjanak, kivegyenek, tekerjenek, csavarjanak. Őket még ezek érdeklik, na meg, hogy amivel játszanak, az villogjon és hangot adjon ki. Az ilyen interaktív játékok nagyon sok érzéket fejlesztenek, a kézügyességtől, a hallásig."

Érdemes több típusú játékot beszerezni, a mozaikkészítő és matricás játékok is kedveltek. Nagyon jók a mágneses utazó játékok, ezek előnye, hogy a kocsiban sem esnek szét a darabok, de népszerűek a maszatmentes játékok is. Kell hozzájuk egy kis víz, de ha ez ki is folyik az autóban, semmi nem lesz maszatos.

 

(miragemagazin.hu)

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.