Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Más formában kaphatnak alacsony kamatozású hiteleket a vállalkozások.

A 3000 milliárd forintos keretösszeg kimerülésével megszűnik a Növekedési Hitelprogram. Az alacsony kamatozású hitel magyar vállalkozások tízezreinek nyújtott nagy segítséget a koronavírus járvány alatt. A hitelprogram kivezetésére gyorsan reagáltak a gazdasági élet szereplői: hamarosan újraindítási konstrukciók lesznek elérhetőek a Széchenyi Kártya Program keretében, az MGV Zrt. pedig személyre szabott hitelkonstrukciókat kínál kis- és középvállalkozások számára.

Tavaly áprilisi elindítása óta több tízezer kis- és középvállalkozás jutott összesen közel 3000 milliárd forint kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. A jelentős igénybevételből adódóan a Magyar Nemzeti Bank által a keretösszeg kétszer is megemelésre került. A program újraindította a piaci alapú hitelezést és a kis-és középvállalkozások hitelállományának növekedését, ám a keretösszeg kimerüléséből fakadóan bejelentették az NHP Hajrá hitelprogram megszűnését. A kivezetésre került kedvező kamatozású programot a vállalkozások 35 százaléka beruházási hitelre, 55 százaléka forgóeszköz hitelre, 10 százaléka pedig korábban felvett hitel kiváltására vette igénybe. A program hatalmas kiutat adott a tartalékkal rendelkező vállalkozásoknak, hiszen a megtakarításukra alapozva rendkívüli sikereket tudtak elérni.

Az NHP Hajrá megszűnésének hírére gyorsan reagált a magyar gazdaság. Nemrég bejelentették, hogy a KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program keretében újraindítási konstrukciók lesznek elérhetők július 1-jével, amelyek folyószámlahitelként, beruházási és forgóeszköz célokra is igénybe vehetők lesznek a kis- és középvállalkozások számára. Emellett a piac is gyorsan reagált: új kedvező konstrukciót kínál a Magyar Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztő Zrt. (MGV Zrt.) is.

NHP helyett Gazdaság Újjáépítési Hitel Program

„A növekedési hitelprogram hiánypótló lehetőség volt a mikro -kis és középvállalkozások számára. Lehetőségük nyílt új beruházási fejlesztési lehetőségeik megvalósulására, munkahelyek teremtésére, a hozzáadott értékük növelésére, vagyis végső soron a teljes magyar GDP növelésére alacsony kamatozású konstrukciók mellett” – mondta Dr. Hannya Nimer, az MGV Zrt. ügyvezető-elnöke, aki hozzátette: munkatársaival elhivatott abban, hogy ügyfeleiknek a megváltozott kamatkörnyezetben is támogatást nyújtson céljaik megvalósításához.

A Magyar Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztő Zrt. a piacról kivezetett Növekedési Hitelprogram helyett, ügyfeleire szabott, egyedi feltételek mellett kívánja a vállalkozásokat forráshoz juttatni a Magyar Fejlesztési Bank által kidolgozott MFB Gazdasági Újjáépítési Hitel Program keretein belül. Az MGV Zrt. ezzel az egyéni igényeket kiszolgáló, refinanszírozási konstrukcióval kívánja segíteni a vállalkozások új beruházásait és fejlesztési projektjeit.

„Tudjuk, hogy a vállalkozások életében a legfontosabb tényező a kiszámíthatóság. Így rendkívül kedvező konstrukciónkban minden ügyfél esetén egyénre szabott árazást szabunk meg a GUP program keretein belül. Így szeretnénk beruházásaik sikerében segíteni őket” – magyarázta Dr. Hannya Nimer.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.