Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Augusztus első napjaiban indul az Országos Balesetmegelőzési Bizottság OBBPoint elnevezésű applikációja, amely a világon az első sebességalapon működő hűségpontrendszer - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a police.hu oldalon.

    Az alkalmazás felhasználói akkor kapnak pontokat, ha a sebességhatárokat betartva, szabályosan közlekednek. Az alkalmazással gyűjtött szabályossági jutalompontokat a későbbiekben különböző üzletekben és szolgáltatóknál lehet majd beváltani kedvezményekre, ajándéktárgyakra.
    Az OBBPoint hamarosan szabadon letölthető lesz android és IOS-változatban is, a letöltéshez regisztrációra lesz szükség.
    Az OBBPoint aktív állapotában figyeli azoknak a járműveknek a sebességét, amelyekben bekapcsolták az alkalmazást, és ha a vizsgált útszakaszon a sofőr nem lépte túl az ott érvényes sebességhatárt, akkor jutalompontokat jegyez fel a program a használónak. A szoftver a helykoordináták alapján tudja, hogy az adott útvonalra milyen sebességhatárok vonatkoznak, és kellően naprakész ahhoz, hogy az időszakos korlátozásokat is azonosítsa. Nem tekinti szabálysértésnek, ha valaki rövid ideig - például egy előzéshez - túllépi a megengedett maximális sebességet, feltéve, hogy a manőver befejezése után a sofőr visszalassít a megengedett sebességhatárra.
    A tájékoztatás szerint az OBBPoint alkalmazással nemcsak a felnőttek gyűjthetnek pontokat, hanem az autóban utazó gyerekek vagy a sofőr mellett utazó másik felnőtt is, az alkalmazást ugyanis úgy tervezték meg, hogy egy autón belül párhuzamosan két telefonon futtatható. A gyerekek az applikáció számukra kialakított változatát használva különböző rendőrfigurákat - például közlekedési rendőröket, kommandósokat, nyomozókat - építhetnek fel, öltöztethetik, speciális eszközökkel szerelhetik fel őket, attól függően, hogy hány pontot sikerült gyűjteniük, azaz, hogy az a felnőtt, akinek a kocsijában utaztak, mennyire vezetett szabályosan.
    A tervek szerint a felnőttek is versenyezhetnek: a szabályos közlekedéssel elért pontjaik alapján a regisztrált játékosok rendfokozatokat kapnak és az azonos rendfokozatúak között a későbbiekben ajándékokat sorsolnak ki. Ebben a játékban értékes telefont vagy akár egy autót is lehet majd nyerni - írta a rendőrség.
    A közleményben kiemelték: nincs jogi akadálya, hogy az alkalmazás használatával a rendőrség jutalmazza azokat, akik a szoftver alapján szabályosan közlekedtek. Sem a vezetés közbeni pontgyűjtés alatt, sem a pontok beváltásakor nincs adatgyűjtés - szögezték le.
    Hozzátették: az applikáció és a mögötte futó program nem hitelesített sebességmérő eszköz, és nem alkalmas a gépjármű és a gépjárművezető beazonosítására. Az OBBPoint nincs autóhoz kötve; a vezető által bármikor ki- és bekapcsolható.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.