Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

still_flat 1_5L.png  VAL05197.jpg   VAL04876.jpg

 

Olimpiai bajnokoknak is segített már

Megjelent a piacon az Elixina, az első palackozott, kiskereskedelemben is kapható magyar PI-víz. Alapja egy kiváló minőségű, nemzetközi szinten is elismert, díjnyertes ásványvíz, amely a Dr. Fülöp László által kifejlesztett BCS PI-technológia segítségével válik különlegesen egészségessé. A bemutatóra impozáns környezetben került sor ismert személyek jelenlétében: Dr. Fülöp Lászlóval, Horváth Gábor olimpiai bajnokkal, Ignácz Attilával, a 2004-es Athéni Olimpiai Játékokon bajnoki címet szerzett kajak négyes erőnléti edzőjével és Szujó Zoltánnal.

Június 5-én a Hotel Moments dísztermében mutatták be a sajtó képviselőinek az első palackozott PI-vizet. A rendezvényen jelen volt a technológia feltalálója, Dr. Fülöp László valamint Horváth Gábor, olimpiai bajnok és Ignácz Attila, a 2004-es Athéni Olimpiai Játékokon bajnoki címet szerzett kajak négyes erőnléti edzője. A rendezvény moderátora Szujó Zoltán volt.

A PI-víz kedvező hatásait felmérések igazolják, és százezrek fogyasztják évek óta, ám a kiskereskedelemben eddig nem volt kapható. Az Elixina megjelenésével már bárki számára elérhetővé válik, megfizethető áron. Sokkal egészségesebb mint más vizek, mert segíteni tud a szervezetnek a méregtelenítésben, sejtregenerációban, lúgosításban és az energetizálódásban. Energiaszintje többszöröse a vezetékes víznek vagy az ásványvizeknek. Optimális ásványanyag-tartalma és lúgosító hatása megfelelő folyadékmennyiség bevitele esetén segít a jó közérzet elérésében. Ráadásul elősegíti a bőrsejtek hosszútávon fenntartható hidratáltságát.

„Nagy örömmel fogadtam a kezdeményezést, hogy legyen egy jó minőségű, kiskereskedelemben kapható palackozott PI-víz. Hatásait felmérések igazolják, és szerencsére nagyon sokan fogyasztják évek óta, ám eddig nem volt ennyire könnyedén hozzáférhető. Az Elixina hézagpótló termék, amire óriási szükség van az országban. Ezért álltam mellé, és ezért viselheti a palackozott vizek közül egyedüliként az általam levédetett PI-védjegyet” - mondta Dr. Fülöp László, agrármérnök-kutatóbiológus, aki szerint a magas energiaszintű víz pozitív hatással van az emberek egészségére és teljesítőképességére is.

Utóbbit alá tudja támasztani Horváth Gábor, olimpiai és világbajnok kajakozó is.

„Volt a víznek néhány látványos, jól érezhető hatása. Felgyorsult az anyagcserénk, gyorsabban regenerálódtunk, hamarabb és hatékonyabban pihentük ki magunkat, több lett az energiánk, fittebbekké váltunk, és sokkal ritkábban voltunk betegek, mint előtte. Vagyis jobb lett az általános közérzetünk, és ezzel együtt a teljesítményünk is. Persze egy olimpiai aranyérem megszerzése ezer tényezőn múlik, nem elég csak PI-vizet inni hozzá, de kétségtelen, hogy nagyon pozitív hatása volt a felkészülésünkre és a versenyzésünkre egyaránt” - mondta Horváth Gábor.

Ignácz Attila, az aranyérmes férfi kajak négyes egykori erőnléti edzője is a PI-víz pártolója.

„A PI-víz azóta is az életünk, a mindennapjaink része. Én befejeztem ugyan a versenyszerű kajakozást és az erőnléti edzői pályafutásomat, de a sporttól nem szakadtam el. A kajakozás után, 1987-től 2001-ig testépítőként versenyeztem. Idén a NABBA és NAC szövetségek által rendezésre kerülő Mr. Universum versenyein újra színpadra állok, és közben személyi edzőként dolgozom. Ötvenkét évesen persze semmi sem olyan már, mint régen, de nem tudom, hogy milyen lenne az életem a PI-víz nélkül, mert nincs ellenpróba. Számomra fontos a szeretteim egészsége, ezért családom minden tagja PI-víz fogyasztó. Nem is nagyon voltak betegek. Személyi edzőként is mindenkinek azt javaslom, hogy igya 3-4 hétig, aztán döntse el, hogy jó neki, vagy sem. Aki megfogadta a tanácsomat, és kipróbálta, fogyasztó is maradt” - nyilatkozta Ignácz Attila.

Az Elixina az egyetlen PI-víz, amely Dr. Fülöp László nevével fémjelzett BCS PI Technológiával készül. Bársonyossága, tiszta íze egyértelműen megkülönböztethető más vizekétől, ráadásul segítségével sejtszinten gondoskodhatunk szervezetünk tartós vitalitásáról.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.