Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Karácsony Gergely főpolgármester tíz, Budapest elkövetkező öt évét meghatározó alapértéket határozott meg a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén kedden. A nagy érdeklődéssel kísért alakuló ülésen, az eskütétel után mondott beszédében Karácsony Gergely úgy fogalmazott: tíz olyan alapértéket tart fontosnak, amelyekhez foggal-körömmel ragaszkodni fog.

Az általa felsorolt tíz érték: Budapestnek nincsenek első- és másodrangú polgárai; a város vezetőinek az ittlakók érdekeit kell szolgálnia; a lakhatást alapvető jognak tekintik; kiveszik részüket a klímaváltozás elleni küzdelemből; óvják a város épített és természeti örökségét; előnyben részesítik a fenntartható közlekedési formákat; biztosítani kell a belső és a külső kerületek egyenletes fejlődését; támogatják a kulturális sokszínűséget; a fővárosaik véleményét minden fontos kérdésben ki kell kérni; Budapestnek nyitottan, átláthatóan és korrupciótól mentesen kell működnie.

A főpolgármester kijelentette azt is, hogy mától az ellenzéki összefogás pártjai a köztársaságpárti többséget alkotják, és minden erejével azon lesz, hogy ezt egyben tartsa, az együttműködésüket erősítse.

 

Megválasztották a főpolgármester-helyetteseket és a főjegyzőt

Főpolgármester-helyettesé választották Gy. Németh Erzsébetet, Tüttő Katát, Dorosz Dávidot, Kiss Ambrust és Kerpel-Fronius Gábort.

Karácsony Gergely főpolgármester első helyetteseként mutatta be Gy. Németh Erzsébetet, aki a humán- és kulturális területek igazgatója lesz. A főpolgármester arra kérte helyettesét, mindig figyelmeztessen, hogy a közgyűlés döntéseinek középpontjában az emberek állnak, és tegyen meg mindent azért, hogy Budapest Közép-Kelet-Európa kulturális központjává váljon.

Tüttő Kata a városüzemeltetésért vállal felelősséget, Karácsony Gergely őt arra kérte, hogy a főváros cégek működésük során soha ne veszítsék szem elől az ügyfeleket, a város olajozottan működjön.

A főpolgármester régi barátjaként és harcostársaként jellemezte Dorosz Dávidot, akinek elmondása alapján az lesz a feladata, hogy Budapestet segítsen "átrángatni" a huszadik századból a huszonegyedikbe, a klímavédelmi feladatokból meglévő lemaradások bepótlása mellett.

Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) a korrupció ellenes harcért, az átláthatóságért felel, amit Karácsony Gergely úgy fogalmazott meg, hogy ő lesz "Budapest lelkiismerete".

Kiss Ambrushoz a fővárosi pénzügyek és a városháza üzemeltetése tartozik majd.

Karácsony Gergely főpolgármester tájékoztatta a Közgyűlést arról, hogy hosszú közszolgálat pályafutását lezárva Sárádi Kálmánné főjegyző asszony nyugdíjba vonul, ezért a közszolgálati jogviszonya a tegnapi nappal közös megegyezéssel megszűnt. A főpolgármester minden budapesti nevében köszönetét fejezte a főjegyző asszonynak a Főváros szolgálatáért.

Karácsony Gergely bejelentette azt is, hogy a főjegyzői tisztségre kiírt pályázat eredményes volt: 2019. november 11. napjával dr. Számadó Tamás urat Budapest főjegyzőjévé nevezi ki. A főpolgármester ismertetése szerint az új főjegyző 46 éves, egész pályafutása során a közszolgálatban dolgozott. A jogi diploma megszerzését követően az Igazságügyi Minisztériumban az európai uniós jogi szakterületen tevékenykedett kilenc éven át, majd a Gazdasági és Versenyhivatalban dolgozott nyolc évig a Jogi Iroda, a Bírósági Képviseleti Iroda, majd a Versenykultúra-fejlesztési és Kommunikációs Iroda vezetőjeként. Másfél éve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöki kabinetjében tevékenykedik. Közszolgálati pályafutása olyan értékeket fejez ki, amelyekre a Főpolgármesteri Hivatal működését is alapozni kívánom – fogalmazott a városvezető.

Budapest elkötelezett az Ez a minimum! antikorrupciós program megvalósításában

Az antikorrupciós szervezetek által kidolgozott, Ez a minimum! elnevezésű antikorrupciós minimumprogram megvalósítása melletti elkötelezettségét fejezte ki a Fővárosi Közgyűlés keddi alakuló ülésén. A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett előterjesztést egyhangúlag támogatták a képviselők.

A főpolgármester a javaslatában emlékeztetett, hogy antikorrupciós szervezetek, az Átlátszó, a K-Monitor és a TI Magyarország az önkormányzati választások előtt felhívást tettek közzé az általuk kidolgozott antikorrupciós minimumprogram megvalósításának vállalására. "Főpolgármester-jelöltként ezt a vállalást magam is megtettem, ezért javaslatot teszek a Fővárosi Közgyűlésnek a minimumprogram

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.