Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Remek hír az irodalom kedvelőinek, hogy idén ősszel is sokszínű és figyelemfelkeltő újdonságok érkeznek a boltok polcaira. A kínálatból a történelmet kedvelők, a novellák szerelmesei, de akár a bűnügyek rajongói is találnak kedvükre valót – derült ki az Álomgyár Kiadó pénteken tartott könyvbemutatóján, ahol öt szerző legfrissebb munkái mutatkoztak be.

Beköszöntöttek a borongós őszi napok, amikor nincs is jobb, mint egy könyvvel a kezünkben bekuckózni! Szerencsére idén sem maradunk érdekfeszítő olvasnivalók nélkül. Öt olyan könyv is bemutatásra került, ami már elmondás alapján is letehetetlennek tűnik.

Novelláskötettel debütált például Palotás Petra, akire sokan a képernyőről emlékszünk. Az egykori műsorvezető egy ideje már az írást tartja igazi hivatásának. Éppen 10 éve szakított a médiával, és az azóta eltelt évek során gyökeres változások történtek az életében. Megőrizte ugyanakkor a nyitottságát, sőt, talán még fogékonyabbá vált az élet apró szépségeire és visszásságaira. Ez ihlette novelláskötetét, amely az Igazgyöngyök címet kapta – illően azokhoz a szívmelengető és torokszorító történetekhez, amelyek helyet kapnak benne, lelki és szellemi táplálékot nyújtva ebben a sokszor közönyös világban.

Ha Petra művei elnyerik a tetszésünket, jó eséllyel megszólíthat bennünket Hidasi Judit újságíró 99 gondolat a szeretetről című könyve is, amelyet egy személyes tragédia ihletett. A szerző az édesanyja elvesztését követő gyászterápia nyomán kezdett el foglalkozni a szeretet és a boldogság megélésével. Ezek után fogalmazta meg segítő és önfejlesztő gondolatait, melyek elkísérhetnek bennünket a mindennapokban, erőt adva ahhoz, hogy megértsük saját magunkat és egymást. Korábbi, hasonló tematikájú könyve, a Gondolatmappa nagy sikert ért el az olvasók körében. 

Új könyvvel jelentkezik idén a szintén újságíró Papp Diána is, akinek Most élsz című regénye már a sorban a hetedik. Az első épp hét éve jelent meg, a hét évet pedig sokan vízválasztónak tartják. Dia is úgy érzi: ez a regénye más lett, mint az előzőek. A személyessége miatt talán egyfajta önismereti utazás is, amelynek során a saját útkeresését tárja az olvasók elé. Könyve elsősorban az ábrándoktól mentes felnőttkorról, a nosztalgiázásról, a “majdegyszer” helyett a “mostélsz” melletti hajthatatlan kiállásról szól.

Más világba kalauzol Budai Lotti régen várt, Rizsporos hétköznapok című könyve, ami a 18-19. századi hölgyek budoár- és divattitkaiba, hétköznapjaiba avatja be az olvasókat. Az már most borítékolható, hogy igazi sikerkönyvvel van dolgunk: a Bookline-on nem hogy hetekig, de hónapokig vezette az előjegyzési listát! Ez a gazdagon illusztrált album több éves kutatómunka nyomán született meg: Lotti egy időre még Párizsba is költözött, hogy a kor divatját kutassa, és alaposan megismerje a helyszíneket, ahol a hölgyek megfordultak. Az írónő azonos című blogját több mint 13 ezren követik.

Egészen más történelmi témát boncolgat Csabai Márk Így öltek ők című könyve - ami azonban közös, hogy ez a mű is alapos kutatómunka által jött létre. Márk öt éven át gyűjtötte az anyagokat a belügyminisztérium archívumából ehhez a tíz leghírhedtebb magyar tömeg- és sorozatgyilkos életét bemutató, képekkel alaposan dokumentált albumhoz: korabeli sajtófotókat és újságcikkeket böngészett, felkutatta a rendőrségi jelentéseket is. Az így született könyv megdöbbentő, idegborzoló, olykor gyomorforgató történésekről rántja le a leplet, az 1900-as évek elejétől egészen napjainkig.

A könyvek már elérhetőek az Álomgyár honlapján és könyvesboltjaiban Budapesten, Szegeden és Debrecenben!

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.