Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

„Akárhonnan jönnek is, támogassuk a menekülteket”

– ez a gondolat olvasható magyar és angol nyelven azon a budapesti falfestményen, amelyen a hazai street art szcéna megkerülhetetlen arca, Brunszkó László, közismert nevén Nikon One, valamint a Neopaint Works alkotócsoport dolgozott – hívja fel a figyelmet a Good People Everywhere oldalán megjelent cikk. Az írás kiemeli, hogy a háború kezdete óta 13 millió ember kényszerült elhagyni otthonát.

A képen  a háború borzalmai elől menekülő édesanyák láthatóak karjaikban gyermekeikkel. Noha a falfestmény metaforája általános érvényű, annak alapjául Balla Zsolt fotóriporter egyik fotója szolgált, aki Tiszabecsnél örökítette meg a felvétel eredetijét néhány nappal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát – olvasható a cikkben.

Évtizedek óta nem látott humanitárius katasztrófa Európában

„A rendezvény szervezői köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítik és támogatják azokat az ukrán állampolgárokat, akik az ukrajnai orosz háború elől otthonukat elhagyni kényszerültek” – írta a falfestmény átadásával kapcsolatos közösségi bejegyzésében Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete. De az eseményen megjelent Roland Schilling, az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának, az UNHCR-nek (United Nations High Commissioner for Refugees) a közép-európai képviselője is, aki elmondta, hogy a második világháború óta az ukrajnai a legnagyobb humanitárius katasztrófa Európában. A legnagyobb csapásokat persze ezúttal is a civilek szenvedik el. Egyes becslések szerint az ország lakosságának mintegy negyede kényszerült elhagyni az otthonát, és mind több embernek van szüksége sürgős humanitárius segítségre országszerte.

Pár kattintással is lehet segíteni

Az orosz hadsereg Ukrajnát ért támadásának kezdete óta több mint 13 millióan kényszerültek arra, hogy elmeneküljenek az otthonaikból, hétmillióan Ukrajnán belül találtak ideiglenes menedéket, hatmillióan pedig átlépték az országuk határát. Közülük eddig 1,3 millió ember érkezett Magyarországra, kiknek zöme csak áthaladt országunkon (24 ezren kértek hivatalosan menedékes státuszt. Számukra állít emléket az erzsébetvárosi Klauzál utcában látható falikép – emlékeztet a Good People Everywhere oldalán megjelent írás, amiben kiemelik, hogy továbbra is segítségre van szükség, amit olyan oldalak segítségével, mint a közösségi oldal partnere, a Sharity segítségével meg lehet tenni.



A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.