Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Bejgli tésztamix a legjobbak között

A Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete immár ötödik éve választja ki az év új gluténmentes termékeit, a verseny eredményeit pedig múlt héten hirdették ki. A zsűri értékelése alapján 2020-ban a Gabonakutató Nonprofit Kft. GK Food gluténmentes termékcsaládja lett a győztes, a második helyen pedig az M-Gel Hungary Kft. bejgli tésztamixe végzett. Gangel András, a cég vezető munkatársa szerint a termék az idei karácsony nagy slágere lehet azokban a családokban, ahol gluténmentesen kénytelenek étkezni, így legalább 5-10 ezer rúd bejgli kerülhet majd az ünnepi asztalokra az övéik közül.


Idén 17 cég 29 termékkel illetve termékcsaláddal nevezett a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete által meghirdetett, az éj új gluténmentes terméke versenyre. A zsűrizés során többek között olyan bírálati szempontokat vettek figyelembe, mennyire hiánypótló az adott termék, melyek az előnyös tulajdonságai és mennyire korszerű a csomagolása.

Karácsonykor ezerszámra lesz az ünnepi asztalokon

Gangel András, a cég vezető munkatársa, aki a csapatával együtt fejlesztette a díjazott terméket, arról beszélt, a háziasszonyok és a cukrászok is tudják, hogy a bejgli az egyik legnehezebben kezelhető tészta.

„Sima lisztből is nehéz elérni a kívánt állagot, gluténmentesen pedig hatványozottan nagyobb kihívást jelent. Szintén fontos az ízélmény: amikor valaki megkóstol egy menteset, azt kell éreznie, mintha egy hagyományos lenne. Akkor jó, ha szaftos, puha és nem reped meg” – fogalmazott a szakember.

A gluténmentes termékek gyártói között hatalmas a verseny, hiszen minden termékfejlesztő tisztában van vele, hogy a tésztamix segítségével alapvetően otthon sütnek az emberek, tehát fontos, hogy könnyen elkészíthető legyen és már elsőre vagy másodjára tökéletes desszert sikerüljön belőle.

„Nagyon büszke vagyok a csapatunkra. Sokat dolgoztunk azon, hogy szerkezetileg, ízben és állagban is jól összeálljon a bejgli. 2019 végén kezdtük el fejleszteni a tésztát és idén került forgalomba.” – tette hozzá András.

Így lesz tökéletes

A recept szerint 3 rúd beigli készítéséhez 500g beiglitészta mixet, 250g margarint, 1,8dl vizet, 4g felfuttatott friss élesztővel összegyúrjuk, 20 percig pihentetjük, nyújtjuk majd megtöltjük. Felületét tojással bekenjük, 30 percet kelesztjük (hideg 15 fok alatti helyen), majd 180 fokos sütőben sütjük.

A cég tervei között szerepel, hogy a díjnyertes bejgli tésztamixből kész terméket is sütnek majd, ahogy már évek óta teszik a szénhidrátcsökkentett bejglivel is. Ha ez megvalósul, akkor még többen férhetnek majd hozzá az áruházláncok polcain.

Ugyanakkor a termékből nemcsak bejglit lehet készíteni, hanem pozsonyi kiflit vagy fantázia szerint egyéb süteményeket is.

Az M-Gel Hungary Kft.-nál 12 éve indult az életmód ágazat, azóta folyamatosan bővítik a kínálatot, most 100 feletti különböző gluténmentes termék található meg náluk. Ezeket a honlapjukon, kiskereskedelmi boltokban és a multik polcain is meg lehet találni. 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.