Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Négy fővárosi helyszínen alakítottak ki kísérleti Mobilitási Pontot, amelyek a környezetkímélő, mikromobilitási eszközök használatához, és a hagyományos közlekedési módok kiegészítéséhez nyújtanak tesztkörnyezetet. Ezzel újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a Közlekedéstudományi Intézet részvételével zajló nemzetközi Cities-4-People projekt.

A Mobilitási Pontok olyan helyszínek, ahol kerékpárkölcsönző, elektromos roller-, és robogómegosztó, valamint autómegosztó-rendszerek szolgáltatásait vehetik igénybe a fővárosban közlekedők. Ezek a mikromobilitási eszközök környezetkímélő formában nyújtanak segítséget jellemzően rövid távú utazásokhoz, a saját autó használatát helyettesítve. A hálózat létrehozásának a környezetvédelmi szempontok mellett az is célja, hogy kiegészítse a hagyományos közlekedési eszközöket, azaz lehetőséget biztosítson a különböző közlekedési módok kombinálására és az ezzel kapcsolatos tapasztalatszerzésre.

 
A Fővárosi Közgyűlés és az Újbudai Önkormányzat jóváhagyásával 4 újbudai helyszínen alakítottak ki kísérleti Mobilitási Pontot:

  • a Szent Gellért téren,

  • az Egry József utcában,

  • a Magyar tudósok körútján, és

  • az Infopark villamos megállónál.

 
Ezeken a helyszíneken folyamatos méréseket végeznek a projekt szakemberei, amivel pótolhatatlan segítséget nyújtanak a budapesti közösségi közlekedési szolgáltatási csomag fejlesztéséhez. A Mobilitási Pont hálózat tesztidőszakának tavaszi indítását a koronavírus-járvány jelentősen hátráltatta, azonban az őszi időszak értékes eredményekkel, tapasztalatokkal szolgálhat.
 

Cities-4-People: partnerségben egy fenntarthatóbb és élhetőbb városért

 
A Mobilitási Pont hálózat átadásán részt vett Dorosz Dávid Klímavédelmi és Fejlesztési főpolgármester-helyettes, aki nyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mobilitási Pontok XXI. századi megoldást jelentenek, mivel a parkoló autók számának növelése nélkül bővítik az emberek közlekedési lehetőségeit. A főváros vezetése ezzel is javítani szeretné a budapestiek életminőségét.
 
Az adatalapú döntéshozatal szempontjából elengedhetetlen az adatok gyűjtése és a felhasználói vélemények megismerése – mondta az eseményen Kerpel-Fronius Gábor. Az okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes szerint a Cities-4-People projekt jó példa arra, amikor egy városvezetés úgy próbál ki új intézkedéseket, hogy kérdez arról, és visszacsatolja a beérkező véleményeket. A városvezető hozzátette azt is, hogy a folyamat célja, hogy Budapest fenntarthatóbbá és élhetőbbé váljon.
 
Kerényi László Sándor a BKK Stratégia és innováció igazgatója arról tájékoztatta az esemény résztvevőit, hogy a projekt részeként a Duna-partok mobilitási kihívásaira a Főváros a BKK és a KTI közösen gyűjtötték a megoldási lehetőségeket a lakossággal. A Cities-4-People remek lehetőséget teremtett a megosztott mobilitási szolgáltatókkal való partnerség megteremtésére, ami egy hosszútávú folyamatos együttműködés alapja lehet. A Mobilitási Pontokkal az is célja a Fővárosnak és a BKK-nak, hogy a megosztott mobilitási eszközök számára rendezett tárolási területet alakítsanak ki – tette hozzá a BKK igazgatója.
 

A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a Közlekedéstudományi Intézet partnerként vesznek részt a 2017-ben indult 3 éves, Európai Unió Horizont 2020 keretprogramja által finanszírozott Cities-4-People, Városok az emberekért című kutatás-fejlesztési-innovációs projektben. A projekt célja, hogy közösségi tervezésen keresztül emberközpontú közlekedési fejlesztéseket támogasson a városi közlekedésben érintett szereplők (pl. lakosság, szállítmányozók) igényeinek figyelembevételével. A projekt 5 európai város (Trikala, Hamburg, Oxford, Isztambul – Üsküdar, és Budapest) helyi, kerületi (neighbourhood) szintű közlekedéssel kapcsolatos kihívását kívánja megoldani tesztbeavatkozások tervezésével, megvalósításával és értékelésével. A projekt budapesti célterülete a Duna-part Margit híd és Műegyetem rakpart közötti budai szakasza.

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: budapest.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.