Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az idei a nyugdíjasok éve volt. A kormány már eddig is jelentősen emelt a nyugdíjakon, visszavezette a 13. havi nyugdíjat és nyugdíjprémiumot is kaptak a szépkorúak.

  Orbán Viktor miniszterelnök többízben is jelezte, hogy a 2010 utáni kormányok prioritásként tekintettek az idősek méltó megélhetésének biztosítására. A januári nyugdíjemelés azt mutatja, hogy a kormány politikája 2023-ban is az eddigi pályán halad majd.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden közösségi oldalán jelentette be, hogy aláírta azt a kormányrendeletet, melynek értelmében január 1-től mintegy 15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak.

 

A kormányfő arról is beszélt, hogy egész Európát energiaválság sújtja, ami a magyarokat is érinti, de rezsicsökkentéssel és ársapkákkal védekezik Magyarország a válság ellen.

 

Ilyen időkben sem szabad azonban megfeledkezni a fontos célkitűzésekről: „Az egyik ilyen nagy célunk a nyugdíjasok méltó életének biztosítása, illetve a nyugdíjak értékének megőrzése.

Ezt a célt 2010 óta minden évben sikerült elérnünk. Most, hogy 15 százalékkal emeljük január 1-től a nyugdíjakat, ez 2023-ban is így lesz”

– jelentette ki a miniszterelnök.


Jövőre is lesz 13. havi nyugdíj

Varga Mihály szintén kedden közösségi oldalán egészítette ki a jó hírt azzal, hogy a januári emelés után februárban a 13. havi nyugdíjra is számíthatnak az idősek. A miniszter hangsúlyozta:

„2010 óta a nyugdíjak összegét kétszeresére növeltük, vásárlóerejük 20 százalékkal javult”.

 

Hozzátette: „Továbbra is azon dolgozunk, hogy a szankciós válságban is megőrizzük a nyugdíjak értékét”.

A pénzügyminiszter tudatta azt is, hogy a költségvetés biztosítja az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges havi 473 milliárd forintot. Ez 2023-ban éves szinten a 13. havi nyugdíjjal együtt eléri a 6150 milliárd forintot.


Idén már több nyugdíjemelés, teljes 13. havi nyugdíj és nyugdíjprémium is érkezett

Novemberben 2022-ben már harmadik alkalommal emelkednek a nyugdíjak.

A kormány visszavezette a baloldali kormányok által elvett 13. havi nyugdíjat, sőt nyugdíjprémiumot is kaptak az idősek, immár ötödik alkalommal.

Még október elején jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, amelynek értelmében november elsejétől, 2022. január 1-jei visszamenőleges hatállyal 4,5 százalékkal kell emelni a nyugellátások összegét.

A januári 5 százalékos és a júliusi 3,9 százalékos emeléssel együtt ez azt jelenti, hogy

2022-ben összesen 13,4 százalékkal emelkedett a magyar nyugdíjak mértéke, ami a frissen visszakapott 13. havi nyugdíjra is vonatkozik.

Orbán Viktor miniszterelnök az idősek világnapján jelentette be a nyugdíjemelést. Közösségi oldalára feltöltött videójában leszögezte: „Egész Európában nehéz idők járnak, de ilyenkor sem szabad szem elől tévesztenünk a legfontosabb nagy nemzeti céljainkat, az egyik ilyen a nyugdíjasok megbecsülése Magyarországon.”

 

Hangsúlyozta: „Sikerült az elmúlt évek gazdasági teljesítményeinek visszaadnunk azt a 13. havi nyugdíjat, amelyet a baloldali kormányok vettek el az idősektől.”

Ezt Orbán Viktor komoly eredménynek és becsületbeli ügynek tekinti, és

ahogy az idén, úgy „jövőre is meg fogja kapni minden nyugdíjas a 13. havi nyugdíjat”.

A kormányfő kifejtette: „Nehéz idők, válság ide vagy oda, a nyugdíjasainknak Magyarország megadja azt, ami megilleti őket.”

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.