Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pályakarbantartás miatt hétfőtől módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Cegléd-Szeged vonalon november 16-ig, a Napfény InterCity-k helyett pótlóbuszok közlekednek Kiskunfélegyháza és Szeged-Rókus között, a személyvonatok helyett pedig a vágányzári fázistól függően Kiskunfélegyháza és Szeged-Rókus, Kiskunfélegyháza és Kistelek, vagy Kistelek és Szeged-Rókus között kell pótlóbuszra szállni – közölte a Mávinform vasárnap a vasúttársaság honlapján.

 

Azt írták, hogy a vágányzári menetrend néhány kivétellel minden héten hétfőtől csütörtökig érvényes, a hétvégéken a megszokott menetrend szerint közlekednek a vonatok. Felhívták a figyelmet arra, hogy a pótlóbuszok a szegedi nagyállomás helyett Rókusról indulnak és oda is érkeznek.

A Mávinform tájékoztatása szerint a Napfény InterCity-k helyett pótlóbuszok közlekednek Kiskunfélegyháza és Szeged-Rókus között, kivéve október 12-én napközben, október 23-án egész nap és az október 30-i héten.

 

A vonatok Budapest és Kiskunfélegyháza között a megszokott menetrend szerint közlekednek és ehhez igazodnak a pótlóbuszok. Szeged-Rókusról a buszok 20-40 perccel korábban indulnak, mint a vonatok indulnának Szeged állomásról, ezért a főváros és Szeged között akár 40-60 perccel is hosszabb eljutási idővel kell számolni.

A személyvonatok helyett Kiskunfélegyháza és Szeged-Rókus, Kiskunfélegyháza és Kistelek, vagy Kistelek és Szeged-Rókus között kell pótlóbuszra szállni a vágányzári fázistól függően, október 23-a kivételével. A személyvonatok közlekedése részben igazodik a pótlóbuszokhoz, ezért az indulási időpontok egyes napokon akár 30 perccel is eltérhetnek az alapmenetrendtől – írták.

Közölték azt is, hogy a pótlóbuszok Szegeden kivétel nélkül Rókus állomástól indulnak és oda is érkeznek. Szegeden belüli utazáshoz a TramTrain járatok állnak rendelkezésre, azokon a vágányzár ideje alatt elfogadják a vasúti menetjegyeket és bérleteket. A vasútvillamosok mellett a Mars tér érintésével több gyorsjáratú kisegítő buszjárat is indul a reggeli és késő esti órákban Szeged-Rókustól, illetve a hajnali órákban Szeged állomástól, biztosítva a csatlakozást a kiskunfélegyházi pótlóbuszokhoz.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.