Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Rétvári Bence kiemelte, hogy idén 40 milliárd forintból 22 milliárd jut 17 budapesti és 6 Pest megyei intézmény fejlesztésére, ebből a legkisebb összeg 200 millió, a legnagyobb meghaladja a 3,5 milliárdot. A fennmaradó 18 milliárd forintot későbbi beruházások tervezésére fordítják, amelyek ugyancsak elindulnak idén.

Eszközparkot, informatikai rendszert fejlesztenek, épületet rekonstruálnak és új tömböket építenek - sorolta a terveket az államtitkár, aki arról is beszámolt, hogy a szuperkórházak építése 2019-ben kezdődhet és 2025-ben zárulhat le.
A nagyléptékű budapesti fejlesztéseket azzal indokolta, hogy országszerte számos hasonló volumenű beruházás zajlott le az emberek egészsége, annak megőrzése, illetve a betegségből felgyógyulás érdekében.

A vidéki egészségfejlesztési programra eddig 500 milliárd forintot fordítottak, ebből egyebek mellett 77 kórházat újítottak fel részben vagy egészében, 54 rendelőintézet és 97 mentőállomás újult meg, utóbbiból pedig 30 új is épült a mihamarabbi ellátás érdekében. Kitért arra is, hogy a 2012-es adathoz képest 400 milliárd forinttal többet tudnak az egészségügyi dolgozók bérére fordítani, ösztöndíjakkal segítik elő a pályaválasztást, további 10 milliárd forintos tétel jut a Semmelweis Egyetem beruházásaira és 7 milliárd a Heim Pál Gyermekkórház sürgősségi ellátására.

Most Budapesten és Pest megyén a sor - emelte ki Rétvári Bence, jelezve: a következő évek több 100 millió forintos ágazati beruházásai révén 4 millió ember ellátása fog fejlődni.

Rétvári Bence a tervek volumenével magyarázta, hogy az elmúlt hónapokban egyeztetéseket folytattak a Fidesz budapesti vezetőivel.

Kocsis Máté azt hangsúlyozta: Budapest történetének legnagyobb fejlesztése kezdődik meg a fővárosi és Pest megyei emberek egészségbiztonsága érdekében.

Értékelése szerint ezek helyrehozhatják a szocialista és szabad demokrata városvezetés és kormányok rossz döntéseit, például a 600 milliárd forintos ágazati elvonást. "Szétlopták Budapestet" - fogalmazott, hozzátéve: az előző vezetés akkor is lopott, amikor fejlesztett, s emiatt a kórházak eladósodtak, leépültek, a beszerzések elmaradtak és nem becsülték meg az egészségügyben dolgozókat.

Kocsis Máté üdvözölte, hogy a kormány saját erejéből kórházfejlesztési programot indít. Ezt az ország lakosságának 30-35 százaléka érezni fogja - emelte ki a kormánypárti politikus, aki azt is hozzátette: Budapest az egészségbiztonság területén is jobb hely lesz a következő években.

A fideszes politikus szembeállította azt is, hogy míg a Gyurcsány-kormány idején hét kiemelt budapesti beruházás volt, addig ma több mint kétszáz. Emiatt - folytatta - kritikával fogadják, amikor a baloldal azt állítja, hogy többet tettek a budapestiekért. Ez közönséges hazugság - fogalmazott.

Kocsis Mátét a tájékoztatón kérdezték a Határ út közelében található kiserdőről. Válaszában úgy értékelt: érdemes volt Bácskai János (Fidesz-KDNP) ferencvárosi polgármesterrel felkarolni az ügyet, mert a kivágás veszélyeztette volna az ott élők életminőségét és nem felelt meg a főváros településszerkezeti tervének sem. A Galvani híd megépítését támogatott célnak nevezte, jelezve: más irányú infrastrukturális fejlesztéssel kell azt megvalósítani. Közölte azt is: a kiserdő fejlesztésében szívesen gondolkodik, a megszüntetésében semmiképp.

 

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.