Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy a következő tanévben minél többen kezdik meg tanulmányaikat technikumban vagy szakiskolában.

Schanda Tamás azzal összefüggésben beszélt erről, hogy csütörtökig lehet jelentkezni a középfokú oktatási intézményekbe.
Kiemelte: a kormány azt szeretné, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek.
Ehhez jó út, ha az általános iskola után a szakképzést választják, hiszen így felnőtt korukra már lesz egy olyan képesítésük, amellyel helyt tudnak állni a munkaerőpiacon, ugyanakkor folytathatják a tanulmányaikat a felsőoktatásban is - tette hozzá.
Rámutatott: azért alakították át a szakképzés rendszerét, hogy versenyképes, a 21. század kihívásainak megfelelő oktatást biztosíthassanak a fiataloknak.
Ez garantálja a későbbi biztos, önálló megélhetésüket is - fűzte hozzá Schanda Tamás.
Abban, hogy a szakképzés színvonalának emelése, illetve a benne részt vevő fiatalok számának növelése fontos versenyképességi tényező, az OECD is egyetért a kormánnyal - jegyezte meg az államtitkár.
Schanda Tamás emlékeztetett: a 2020 szeptemberétől működő szabályozás alapján a szakképző intézményeknek két típusa lesz: az ötéves technikum és a hároméves szakképző iskola.
A technikusképzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A képzés során matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban sajátítják el a diákok, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból ugyanúgy érettségi vizsgával zárul az oktatás, de a technikumban érettségizőnek nem kell ötödik érettségi tárgyat választaniuk, mivel a szakmai vizsga beleszámít az érettségi tantárgyai közé - ismertette.
Az öt év elvégzése után a tanuló egyszerre kapja kézhez az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, és a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége nyílik.
A technikumban végzettek jelentős előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételik és a szakirányú továbbtanulás során - mondta Schanda Tamás.
Kiemelte, megújul a szakmastruktúra is: 174 alapszakma oktatása iskolai rendszerű képzésben valósul meg, a tanuló a képzés végén szakképzettséget szerez.
A régi OKJ szerinti szakképesítések egy része tartalmilag beépül egy alapszakmába, más részük új szakmához kapcsolódik, szakmairányként jelenik meg egy új alapszakmánál, vagy rövidebb idejű, iskolai rendszerben és iskolai rendszeren kívül is megszervezhető szakmai képzésben lesz majd elérhető.
Az államtitkár hangsúlyozta: a versenyképes tudáshoz nélkülözhetetlen a megfelelő szakmai tapasztalat, ezért fejlesztik a duális képzés rendszerét felmenő rendszerben.
A diák a sikeres ágazati alapvizsgát vagy a sikeres érettségit követően a duális képzőhelynél folyó szakirányú oktatásban szakképzési munkaszerződéssel vehet részt, és havonta munkabérre jogosult - közölte. Rámutatott: az új képzési struktúra megteremti a lehetőségét a moduláris képzésnek is, támogatva azt, hogy a tanuló hosszabb, összefüggő tanulási időt töltsön valós munkakörnyezetben.
Schanda Tamás elmondta, átlagosan 30 százalékkal emelik a szakképzésben oktatók bérét, így szélesebb körből tudnak bevonni szakembereket a tanításba.  
A tanulmányi eredményeiktől függően ösztöndíjakkal fogják segíteni a szakképzésben tanuló fiatalokat. 2020 szeptemberétől felmenő rendszerben ösztöndíj minden, ágazati alapoktatásban és szakirányú oktatásban, szakképző intézményben részt vevő tanulónak jár, amelyet a duális képzésben munkabér vált fel - közölte az államtitkár, hozzátéve: új elem a törvényben az egyszeri pályakezdési juttatás, melyre akkor jogosult a tanuló, ha sikeresen befejezi a képzést és szakmát szerez.

(forrás: mti.hu)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.