Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az autómentes nap nem arra szolgál, hogy kirekesszék az autókat a forgalomból, a kezdeményezés célja sokkal inkább az, hogy a közlekedési eszközök tudatos választására ösztönözze a lakosságot - mondta az innovációs és technológiai miniszter szombaton Budapesten. Tarlós István főpolgármester a sajtójájékoztatón elmondta, a 2010-ben hivatalba lépett városvezetés erőfeszítéseket tesz és tett a fenntartható és fenntartandó közlekedési megoldások bevezetésére. Példaként említette a BKV-járműflotta folyamatos cseréjét, a 4-es metró átadását, a budai fonódó villamos forgalomba állítását és az 1-es villamos pályájának meghosszabbítását.

Tarlós István elmondta: 2010 óta lecserélték a metró kocsikat, ennek köszönhetően a 415 metró kocsi átlagéletkora mára 4 év lett, míg 2010-ben még 32 év volt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy elkezdődött a 3-as metró infrastruktúrájának felújítása is. Ezekre a lépésekre azért van szükség, mert a közlekedési rendszer a főváros egyik legfontosabb infrastruktúrája, így fejlesztése alapvetően határozza meg Budapest jövőjét - mutatott rá.A főpolgármester arról is beszámolt, hogy Budapest 2019 tavaszán elnyerte az Európa legjobb úti célja címet, az indoklás szerint mindenekelőtt az utóbbi tíz év teljesítménye alapján, néhány héttel ezelőtt pedig, a The Economist című magazin felmérése alapján, Kelet-Európa legélhetőbb fővárosa lett. Tarlós István szerint a nemzetközi elismerések és a működési eredmények bizonyítják, hogy a főváros környezettudatos fejlődése jó irányba halad. "A kormány és a főváros vezetése egyaránt elkötelezett amellett, hogy Budapestet szerethető és állandóan gyarapodó várossá tegye" - fogalmazott a főpolgármester.

Palkovics László az Európai Mobilitási Hetet lezáró autómentes hétvége megnyitóján kiemelte, a szeptember 16-22. közötti rendezvénysorozatnak Magyarország már a 2002-es indulás óta résztvevője; az idén csaknem 300 település csatlakozott a kezdeményezéshez. A miniszter kitért arra is, hogy a világ és Magyarország gazdaságában meghatározó autóipar jövőjét a digitalizáció, az önvezető autózás, az alternatív meghajtású autók térnyerése alakítja.     A miniszter szerint éppen ezért "büszkék lehetünk, hogy Magyarország már nem csak az autóipari márkák jelentős részének gyártó bázisa, hanem a fejlesztő bázisává is vált". Mindez annak köszönhető, hogy a magyar kormány támogatja azokat a törekvéseket, amelyek az autonóm, vagyis önvezető és elektromos hajtású járművek fejlesztését jelentik - tette hozzá.

A tiszta, fenntartható ország megteremtéséhez a felelős kormányzati klíma- és energiapolitika mellett az emberek, a vállalatok, az intézmények, az egyetemek és a kutatók együttműködésére és szerepvállalására is szükség van - hangoztatta a tárca vezetője, hozzátéve, a kormány által elkészített fenntarthatósági stratégia egyik fő célkitűzése az elektromos és környezetbarát megoldásokon alapuló zöld közösségi és személyi közlekedés feltételrendszerének megteremtése. Ezért ösztönzik az elektromos autók térnyerését és környezetkímélő buszok beszerzését is - fűzte hozzá.

Palkovics László elmondta, hogy a tisztán elektromos meghajtású autók beszerzését a kormány anyagi forrásokkal támogatja, eddig több mint 1600 ilyen típusú jármű vásárlásához járultak hozzá, a pályázat tavaly meghirdetett második ütemére pedig már több ezren jelentkeztek. A közösségi közlekedés fejlesztésében a "zöld busz" program játszik fontos szerepet. Annak célja, hogy tíz éven belül a helyi buszközlekedést teljes egészében "zöldítsék", ami azt jelenti, hogy mintegy 2100 régi, környezetszennyező buszt cserélnek le elektromos meghajtású járműre - ismertette a miniszter.

"A digitalizáció, a mesterséges intelligencia már része az életünknek, ebben a hihetetlenül felgyorsult világban Magyarország hosszú távú sikerének záloga a versenyképesség növelésében rejlik" - fogalmazott Palkovics László, aki egyúttal kiemelte, a kormány azon dolgozik, hogy Magyarországot 2030-ig az Európai Unió öt legversenyképesebb országának sorába emelje, ahol a legjobb dolgozni, élni és lakni.

A miniszter arra is rámutatott, hogy 2010 óta a kormány úgy növelte az ország versenyképességét, hogy folyamatosan Magyarország, a magyar családok és a magyar vállalkozások érdekeit helyezte előtérbe. Példaként említette, hogy stabilizálták az ország pénzügyeit, növekvő pályára állították a gazdaságot, 800 ezer

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.