Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Felmérés készült egy túl sokakat érintő problémáról, amiről túl keveset beszélünk 3600 fő bevonásával készült hazai felmérés a vizeletvisszatartási problémában, közismert nevén inkontinenciában szenvedőkről. 

A betegségben egyébként több, mint 400 millió embert érint világszerte. Ha az érintettek egy külön országot alkotnának, akkor ez az ország a harmadik legnagyobb lenne a világon India és Kína után.

Magyarországon is százezreket sújt a betegség, miközben a téma még mindig tabunak számít. A nők esetében az inkontinencia előfordulásának valószínűsége háromszor akkora, mint a férfiaknál, és 30, majd 50 éves kor fölött különböző rizikófaktorok miatt jelentősen nő a kialakulás esélye.

A problémáról mégis kevés szó esik, egyrészt a kapcsolódó szégyenérzet miatt, másrészt pedig mert sokan azt gondolják, hogy ez az öregség természetes velejárója, így nincs mit tenni ellene. Pedig a probléma súlyosságától függően az otthon végezhető gyakorlatoktól a modern műtéti beavatkozásokig általában van megoldás. Az inkontinenciának több típusa ismeretes a stressz inkontinenciától - amikor a vizelet elcseppenés még csak tüsszentés vagy nevetés hatására történik – egészen a reflex inkontinenciáig, melyben a beteg a vizelést már nem képes akaratlagosan befolyásolni. 

Az inkontinencia napjaink egyik legkellemetlenebb népbetegsége, amely bár férfiaknál is előfordulhat, elsősorban a nőket érinti.  Az inkontinencia kortól függetlenül bármikor jelentkezhet, de gyakorisága a kor előrehaladtával nő. A kialakulásában olyan rizikófaktorok játszanak szerepet, mint az egészségtelen életmód, a gyermekvárás és a szülés, a menopauza, illetve olyan, az agyműködést érintő betegségek, mint az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, valamint az időskori demencia.  

A probléma súlyossága alapján 3 fokozatba sorolhatjuk az érintetteket.

  • ENYHE: az inkontinencia csak akkor jelentkezik, ha folyamatos terhelés éri a hasat
  • KÖZÉPSÚLYOS: kisebb megterheléskor is jelentkezik vizeletvisszatartási probléma
  • SÚLYOS: már nyugalmi állapotban is jelentkezik a vizelet csepegés. 

A nemzetközi számokat alátámasztják annak a 3 600 fő bevonásával készült, nem reprezentatív online kutatásnak az eredményei is, amely szerint az érintettek 12%-a várandósság alatt, 25%-a szülés után, míg 45%-a a változókor korba érve tapasztalta először magán a problémát.

A kutatásban résztvevők többsége pedig a válaszaik alapján közepes (55%), illetve súlyos (37%) inkontinenciában szenved, ami alátámasztja, hogy Magyarországon is százezrek élnek nap mint nap együtt a kellemetlen problémával. És hogy az inkontinencia mennyire keseríti meg az érintettek életét, azt jól mutatja, hogy a válaszadók 38%-a úgy nyilatkozott, hogy “nagyon zavarja” őket a jelenség, ami napi szinten okoz számukra kellemetlenséget.

A kutatást készítő budapesti Írisz Medical & Selfness Center (IMSC) szakmai vezetője, Sáránszki Anita szerint a tünetek jelentkezése esetén nem kell pánikba esni, mert sok esetben van megoldás a problémára.

„A legfontosabb a rizikófaktorok csökkentése, ami természetesen az érintetteken múlik. Az egészséges életmód és a testsúly csökkentése nagyban hozzájárulhat az állapot javulásához.” Van persze lehetőségünk aktívan is tenni a tünetek enyhítéséért. Sáránszki Anita szerint az intim torna, vagyis a különböző gátizomgyakorlatok megfelelő elsajátítása és gyakorlása az orvosok által is rendszerint ajánlott hatékony kezelési mód, amihez szintén csupán kitartás és elhatározás szükséges. Enyhe és közepes fokú stresszinkontinencia esetén pedig egyedülálló, modern megoldást kínál a Petite Lady lézeres inkontinencia kezelés, ami műtéti beavatkozás nélkül segít a probléma megoldásán. “A Petite Lady kezelés ráadásul nem csak az inkontinencia kezelésében fejti ki jótékony hatását, hanem a hüvelybemenet szűkülésének következtében a páciensek nemi életét is javíthatja.” - emelte ki a kezelés további jótékony hatását az IMSC szakmai vezetője. 

Súlyos inkontinencia esetén, illetve akkor, amikor az egyéb kezelési módok hatástalannak bizonyulnak, indokolt lehet a műtéti beavatkozás is, aminek típusát a nőgyógyász vagy urológus szakorvos az tünetek típusának és súlyosságának megfelelően határoz meg a beteg személyére szabva. “A legfontosabb, hogy akár az első enyhe tünetek jelentkezése esetén is forduljunk szakemberhez, mert a korai kezeléssel sok esetben megakadályozható az inkontinencia súlyosbodása, illetve kordában tartható a probléma.” - tanácsolja Sáránszki Anita.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.