Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

image

2013. szeptember 16-ától, hétfőtől a Budapesti Közlekedési Központ több felszíni járatán egy éven keresztül tesztjelleggel biztosítja a kerékpárok szállításának lehetőségét. A fővárosi tömegközlekedésben eddig csak a héven, a fogaskerekűn és a dunai hajón volt szállítható kerékpár, hétfőtől azonban a Fenyőgyöngye és a Mátyáshegy felé közlekedő 65-ös és a 165-ös autóbuszon, a Németvölgyet és Farkasrétet elérő 59-es, 59A villamoson, valamint a zuglói 77-es trolibuszon is.

A Főváros közlekedésszervezőjeként a BKK fontosnak tartja a kerékpározás integrációját közösségi közlekedéssel, a kombinált utazási lehetőségek támogatását, ezért döntöttünk további felszíni tömegközlekedési eszközökön történő kerékpárszállítás tesztjellegű bevezetéséről. 2013 tavaszán fontos lépést tett a Budapesti Közlekedési Központ: miután a hév-járatokon már évek óta lehetőség van a kerékpárok szállítására, kiterjesztettük ezt a lehetőséget az előre tervezett karbantartások idején közlekedő hévpótló autóbuszokra is. Felméréseink alapján csak a 60-as járat, azaz a fogaskerekű vonalán egy átlagos hétvégi napon az utazók 18%-a él a kerékpárszállítás lehetőségével.

A BKK a tömegközlekedési járatok üzemeltetőivel együttműködve megállapította, hogy a legtöbb járműtípus átalakítás nélkül, míg néhány típus kismértékű átalakítással alkalmas a kerékpárok szállítására. A lehetőségek kigondolásában a Magyar Kerékpárosklub szakemberei is részt vettek, akik támogatják a fokozatos megvalósítást és tesztidőszakot a tapasztalatszerzés céljából. A tesztvonalak kiválasztásakor az ott közlekedő járműtípusokon felül figyelembe vettük a járatok földrajzi elhelyezkedését, illetve az utasforgalmi terhelését is. A tesztben egy-egy autóbusz-, trolibusz- és villamosvonal vesz részt.

Ezen szempontok alapján a választásunk két hegyi vonalra: az 59-es és 59A villamosra, valamint a 65-ös és 165-ös buszra, illetve a pesti oldalon a hosszú útvonalon közlekedő zuglói 77-es trolibuszra esett.

Reményeink szerint a lehetőségek kiszélesítése növeli a kerékpározás vonzerejét azáltal, hogy kiegészítő szolgáltatásként szükség esetén van lehetőség a járatainkon eseti kerékpárszállításra (pl. rossz idő vagy defekt esetén). Jellemzően a hegyvidéki az emelkedő irányú és a hosszú, főleg a városkörnyéket kiszolgáló járatok esetében számítunk nagyobb kihasználtságra.

Használati útmutató

A tesztidőszakban valamennyi járművön biztosítjuk a kerékpár-szállítási lehetőséget. A kerékpárok szállítását ügyfeleink egy vonal- vagy gyűjtőjegy érvényesítésével, vagy kerékpárbérlettel vehetik igénybe. A kerékpárszállítás díja mellett ügyfeleinknek a személyszállítás díját is meg kell fizetni, tehát a kerékpárosnak saját maga számára is rendelkeznie kell megfelelő jeggyel vagy bérlettel. Az autóbuszokon és trolibuszokon járművenként legfeljebb két kerékpár szállítható az arra kijelölt helyen, míg a villamosokon kocsinként legfeljebb egy kerékpárt lehet szállítani. A fogaskerekűn továbbra is szerelvényenként legfeljebb 8 kerékpár szállítható.

Fontos tudnivaló, hogy a villamosokon a kerékpárokat rögzíteni kell, erre a célra a járművek utasterében ipari tépőzárakat szereltünk fel.

A 65-ös és 165-ös autóbuszon, valamint a 77-es trolibuszon elsőajtós felszállási rend van érvényben, így a kerékpárosnak felszállás előtt, a megállóban az első ajtónál szükséges az utazási jogosultságot bemutatni a járművezetőnek, majd a hátsó ajtón felszállni a kerékpárral együtt. Kérjük, hogy a kerékpárok szállításával és járművön történő elhelyezésével kapcsolatban figyelje a megállókban és a járműveken a szállítás helyéről és módjáról kihelyezett tájékoztatónkat. Egyes járműveken a kerékpárszállítás helye közösen került kijelölésre a babakocsis és kerekesszékes felülettel, itt a kerékpáros utasainktól előzékenységet kérünk a kerekesszékkel és a gyerekkocsival utazókkal szemben.

Tanácsok a kerékpárok szállításához:

• Kerékpár szállítása kizárólag a kerékpáros piktogrammal megjelölt járműveken megengedett.

• Kérjük, hogy a kerékpárt az arra kijelölt helyen tegye fel a járművekre.

• Az utazás egész időtartama kérjük, hogy a kerékpárt rögzítsék, hogy az utasok biztonságát, a ruhájuk tisztaságát, illetve a jármű épségét ne veszélyeztessék.

• A szállítandó kerékpár mérete nem haladhatja meg a 180x130x70 centimétert.

• A villamoson olyan kerékpárok nem szállíthatóak, amelyeknek kialakítása miatt nem rögzíthetőek a tépőzárral.

• Személyenként egy darab kerékpár szállítható.

• A szállítandó kerékpár nem lehet speciális kialakítású (cargo, tandem, motoros stb.).

• Amennyiben egy járművön egyidejűleg kerékpáros és kerekesszékes vagy babakocsis utas is utazni kíván, és a számukra biztosított helyek darabszáma ezt nem teszi lehetővé, akkor a kerekes székkel vagy babakocsival közlekedő élvez előnyt a kerékpárossal szemben.

• A tesztüzem során a kijelölt autóbuszokon és trolibuszokon első ajtós felszállási rend van érvényben, így kérjük a kerékpárral érkezőket, hogy felszállás előtte először a megállóban az első ajtónál az utazásra és kerékpár szállítására vonatkozó jogosultságot mutassák be, a járműre felszállni típustól függően a kijelölt ajtónál lehet.

• Mivel a tömegközlekedési jármű előre meghatározott menetrend szerint közlekedik, fontos, hogy a lehető leghamarabb fel- és leszálljunk kerékpárunkkal.

• A kerékpárbérletről: a kerékpárbérletnek kizárólag egyhavi változat létezik matrica formájában, amelyet a bérletre kell felragasztani, azaz a bérlet vásárlásával egy időben célszerű megvásárolni. Kerékpárbérlet a havi-, negyedéves-, kedvezményes éves (csak a tömbös kivitelű 12 szelvényes), a hév és a szemeszterre szóló Budapest-bérlet minden típusához váltható. Csak a linkekn olvasható, kijelölt pénztárakban lehet megvenni a matricákat.

Tanácsok az utasoknak:

• A kerékpárszállításra kijelölt helyen legyenek tekintettel és türelemmel a szállított kerékpárokra.

• Kérjük, fogadják türelemmel: a BKK kísérleti jelleggel teszteli a kerékpárszállítást, segítsék kerékpárral utazó utastársaikat a kerékpár elhelyezésében.

BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.