Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Átadták az idei Védőnők a gyermekáldásért díjat.

Páratlan önzetlenségük és maximális hivatástudatuk miatt kaptak kitüntetést azok a védőnők, akik sokat tettek nemcsak a várandósok és szoptatós kismamák, valamint az újszülöttek érdekében, hanem eredményesen foglalkoztak olyan párokkal is, akiknél nem volt fogamzás és szerettek volna kisbabát. A kitüntetést 2020-ban Vidáné Válóczi Éva, Borbélyné Horváth Anikó és Katona Csabáné vehették át Soltész Miklóstól, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárától.

Kedden került átadásra a "Védőnői díj a gyermekáldásért" elismerés, amelyet a Babacsalogató alapítvány adományozott. A díjátadást megelőző sajtótájékoztatón az alapítvány kuratóriumának elnöke, Prof. Dr. Ősapay György bemutatta az alapítvány népszaporulatot segítő célkitűzéseit, a Babacsalogató ambulancia rendszer terveit, ahova a babát tervező párok, illetve, a már régóta babára váró párok fordulhatnak hathatós segítségért.
Az idei, immár negyedszer kiosztásra kerülő kitüntetésre azok a védőnők lettek kiválasztva, akik sokat tettek a gyermekáldás eléréséért. A beérkezett jelölések közül a Babacsalogató alapítvány, pontosabban nevén a Meddőség Megelőzéséért és a Jövő Nemzedék Egészségéért alapítvány kuratóriuma három védőnő munkáját oklevéllel és anyagi elismeréssel jutalmazta.

Az alapítvány díját  Vidáné Válóczi Éva, Borbélyné Horváth Anikó és Katona Csabáné vehették át Soltész Miklóstól, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárától. 
A biológiai óra ketyeg - mondta előadásában Prof. Dr. Rákóczi István nőgyógyász - és kivetített ábráin mutatta mennyire zuhan a fogamzás esélye, ha valaki 25, 35 vagy 45 éves korában próbál fogamzást elérni. 

Soltész Miklós a Védőnők a gyermekáldásért díj átadásán elmondta, a kormány különböző családpolitikai intézkedéseinek már látszanak az eredményei, hiszen a termékenységi ráta mára 1,25-ről 1,49-re nőtt, szintén emelkedett - 43 százalékkal - a házasságkötések száma, míg a válásoké 23 százalékkal csökkent, és a terhességmegszakítások száma is 40 ezerről 28 ezerre csökkent.
Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke arról beszélt, szeretnének a gyermeket tervező fiatalokhoz is eljutni, segítve őket abban, hogy minél felkészültebben, egészségesebben tudjanak gyermeket vállalni. Mindezek érdekében továbbképzéseket szerveznek majd. Fontos, hogy a védőnői szervezet ebben a munkában olyan partnereket találjon, akik szintén a kívánt gyermekek megszületéséért dolgoznak - mondta.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.