Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A tárnokiaknak az érdi ipari park közvetlen közelsége mellett szeptemberben azzal is szembesülniük kellett, hogy a sóskúti elektrolitgyár és veszélyes hulladékot feldolgozó üzem is Tárnok közelében épül majd fel.

Emellett a szomszédos települések beruházásainak kamionforgalma is őket fogja terhelni, állítják a tárnoki lakosok, akik több petíciót is indítottak a tervek megvalósítása ellen.

Szeptember elején jelentette be a magyar kormány, hogy a dél-koreai Dongwha Electrolyte nagyvállalat egyszerre két üzemet – egy elektrolitgyárat és egy NMP újrahasznosító üzemet – épít a sóskúti ipari park szomszédságában. Az elektrolitgyár, amely felső küszöbértékű veszélyes üzem, nagyjából 1000 méterre lesz Tárnok lakóházaitól. A 41 hektáros érdi ipari park közvetlen közelsége miatt már tiltakozott a tárnoki lakosság – erről az Átlátszó is többször beszámolt –, s most egy újabb, 37 hektáros ipari beruházás miatt kell aggódniuk.

A sóskúti telephely tervezett két üzeme elsősorban a gödi és a komáromi magyarországi akkumulátorgyártó cégek alapanyag-szükségletét fogja kielégíteni. „A sóskúti helyszín kiválasztása mellett szólt, hogy az ipari park a magyarországi akkumulátor telephelyek vonzáskörzetében helyezkedik el. A telephely lakóterületek érintése nélkül, az M7- es autópályáról megközelíthető, így a Kft. a sóskúti helyszín kiválasztása mellett döntött” – olvasható a Dongwha Electrolyte Hungary Kft. számára készített, a Pest megyei Kormányhivatal által október 21-én közzétett tanulmányban.

Az elektrolitgyárban a tervek szerint első ütemben évi 23 ezer tonna folyékony elektrolitot fognak gyártani. A másik üzemben pedig a lítiumos akkumulátorok gyártásához használt NMP-t (N-metil-2 pirrolidont) fogják feldolgozni és újrahasznosítani, évi 25 400 tonna mennyiségben.

Míg az elektrolitgyártás esetében egy esetleges robbanás veszélye miatt folytat eljárást a katasztrófavédelmi hatóság, az NMP nevű vegyi anyag a felhasználása során jelenthet veszélyt: bőr-, szem- és légúti irritációt okozhat, és károsíthatja a születendő gyermeket....

Forrás: orszagszerte.atlatszo.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.