Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A közmédia hagyományos karitatív kampánya, a Jónak lenni jó! idén különösen nehéz helyzetben élő gyermekek számára gyűjt: a háború sújtotta Kárpátalján beteg, árva és otthonukat vesztett gyerekeket támogatja a kezdeményezés. A felajánlásokból befolyt összeg a KEGYES Alapítványhoz jut, amely évek óta dolgozik azon, hogy a legkiszolgáltatottabb kárpátaljai gyerekek megfelelő ellátást, biztonságot és szerető közösséget kapjanak.

A kampány csúcspontja december 21-én lesz: a közmédia csatornái egész napos jótékonysági műsorfolyammal jelentkeznek, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben felhívják a figyelmet a segítségnyújtás fontosságára. A nézők és hallgatók történeteket, személyes vallomásokat és élő bejelentkezéseket láthatnak majd az adományozás folyamatáról.

Különleges tárgyi adományok hírességektől, művészektől és intézményektől
A Jónak lenni jó! kampány minden évben rendkívüli felajánlásokkal kívánja ösztönözni az adakozást, és ez 2025-ben sincs másként. A relikviák köre idén különösen sokszínű és értékes.

Sávolt Karolina festőművész a háború kitörésekor kezdett dolgozni Mennyei hangok című festményén, amelyet most a kampány javára ajánlott fel. A fiatal alkotó mély empátiával fordul a kárpátaljai magyar gyerekek felé, ezért művével is az ő megsegítésüket támogatja. A régóta Magyarországon élő Jamal Abdul-Naser ismét egy különleges, kézzel csomózott szőnyeget ajánlott fel. A művészi igényességgel készült darab az egyik legértékesebb licitfelajánlás. A Magyar Állami Operaház egy ikonikus Diótörő-bábut kínál fel, amely különleges dísze lehet minden gyűjteménynek – megszerzésével pedig a kárpátaljai gyerekeket lehet támogatni. A Magyar Nemzeti Cirkusz előadásaira szóló jegyeket sorsol ki azok között, akik csatlakoznak a jótékonysági akcióhoz, így a támogatók egy különleges élménnyel lehetnek gazdagabbak.

Idén a Hortobágyi Nemzeti Park is csatlakozott a kampányhoz egy igazán különleges felajánlással: licitálni lehet Cseppkére, a vadlóra. A különleges patás egy dokumentumfilm főszereplője: Cseppke nemcsak a hortobágyi puszta egyik ikonikus állata, hanem egy olyan történet hőse, amely a természet szépségéről, az állatok szabadságáról és a megőrzés fontosságáról szól. A rá vonatkozó jelképes „örökbefogadás” a kampány egyik rendhagyó felajánlása.

Minden felajánlott relikvia és tárgy megtekinthető a Mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon, a hozzájuk kapcsolódó kérdésekre a szervezők a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen válaszolnak.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.