Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a tárlat szakmai átvilágítása.

Az egy hete ideiglenesen bezárt múzeum kedden 10 órakor nyitotta meg ismét kapuit. Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa szerint hosszú sor várt az újranyitásra.

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter keddi bejegyzésében azt írta: a múzeum átmeneti bezárásának célja az volt, hogy megtörténjen az intézmény üzemeltetéséhez szükséges jogi keretek kialakítása. Tájékoztatása szerint ezzel egy időben elindult a szakmai átvilágítás is, ez azonban jelentősen hosszabb időt igényel.

"Az érdeklődőket nem szeretnénk ilyen hosszan távol tartani a múzeumtól, ezért döntöttünk úgy, hogy ebben az időszakban is megnyitjuk a múzeumot" - hangsúlyozta a miniszter.

Tarr Zoltán kiemelte:

a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi a szakmai átvilágítás tényét.

A nyitás első hetében a múzeum ingyenesen látogatható mindenki számára, hogy aki szeretné látni a "szakmai körökben heves vitákat generált kiállítást", az megtehesse - közölte a tárcavezető.

Az információs táblát a jegypénztárnál helyezték el angol és magyar nyelven. "A közelmúlt történelmét mindenki más nézőpontból látja. 24 éven át a Terror Háza Múzeum egy meghatározott értelmezésben mutatta be ezt a történelmet. Most független történészek és kurátorok bevonásával felülvizsgáljuk a kiállítás tartalmát és szemléletét. Azért dolgozunk, hogy a Ház a múlt sokrétűségét és a különböző nézőpontokat egyaránt hitelesen bemutassa, és valódi teret adjon a múlttal való szembenézésnek" - olvasható a táblán.

Schmidt Mária, a múzeum korábbi főigazgatója az újranyitás előtt posztolt Facebook-bejegyzésében úgy vélte: a táblával "belerúgnak és megalázzák az ott dolgozó kollégákat".

Jelezte: továbbra sem kaptak választ arra a kérdésre, hogy mi a kormány és a miniszter kifogása a Terror Háza Múzeummal szemben, mi az, ami miatt "felülvizsgálják a kiállítás tartalmát és szemléletét", és kik a felülvizsgálatot végző "független történészek és kurátorok".

Ezek hiányában továbbra is csak arra tud tippelni, hogy ismert ellenzéki politikai szimpátiája miatt kap megkülönböztetett figyelmet a Terror Háza Múzeum - írta Schmidt Mária, hozzátéve: az elmúlt 24 évben névvel és arccal vállalták a véleményüket. "Itt lenne az ideje annak, hogy nemcsak Ön, de a kormány által felkent "függetlenek" is arccal és névvel vállalják a véleményüket!" - fogalmazott a miniszterhez intézett üzenetében.

Tarr Zoltán szeptember 15-én jelentette be, hogy ideiglenesen bezárt a Terror Háza Múzeum, valamint azt, hogy megszűnt Schmidt Mária főigazgató megbízatása és felülvizsgálják az intézmény működését. Akkor azt írta, hogy az intézmény addig nem lesz látogatható, amíg le nem zárul a kiállítás tartalmi átvilágítása, és a jogok nem tisztázódnak.

A Fidesz és a KDNP tiltakozott a döntés ellen.

Másnap Tarr Zoltán bejelentette, hogy szeptember 22-én újra kinyit a múzeum, és egy hétig ingyenesen lesz látogatható. Hozzátette, hogy megkezdték a kiállítás szakmai felülvizsgálatát, amelyet az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet munkatársai és független szakértők végeznek el. A kiállítás a vizsgálat lezártáig jelenlegi állapotában látogatható - közölte.

A Fidesz szeptember 18-án bejelentette, hogy október 23-i megemlékezését a Terror Háza Múzeum előtt tartja.Szeptember 20-ára jobboldali véleményformálók demonstrációt szerveztek a múzeum elé az átmeneti bezárás, az intézmény szakmai és működési felülvizsgálata, valamint Schmidt Mária főigazgatói megbízásának megszüntetése miatt.A Terror Házát működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány egyike volt a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak (kekvák), amelyek megszüntetését az új kormány kezdeményezte.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.