Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A helyi autonómia és a külkapcsolati nyitottság közötti egyensúly kialakítása

A kötet már a jelenlegi pandémia helyzetére is reflektálva arra a (közép)útra hívja fel a figyelmet, ahogyan az országoknak új egyensúlyt szükséges teremteni a helyi autonómia és a külső nyitottság között, elkerülve a merev lokalizmus és a korlátlan nyitottság szélsőségeit. Az együttműködés egyre nélkülözhetetlenebbé válik a ránk váró turbulens jövőben – állítja könyvében Ralph C. Bryant a nemzetközi gazdaságtan professzora, a Brookings Institution szenior munkatársa, valamint a FED Nemzetközi Pénzügyi Divíziójának korábbi igazgatója.

A huszonegyedik század második évtizedének végén bármerre is néztünk, súlyos feszültségeket láttunk– konstatálja Ralph C. Bryant. A kihívásokra való válaszok megtalálásához pedig az utóbbi időkben regionális és globális szinten is egyre erősebbé vált a kollektív fellépés iránti igény. Elég csak a Föld legnagyobb kollektív válságaira, például az éghajlatváltozásra, az atomfegyverek terjedésére, a területi egyenlőtlenségekre, a rosszul kezelt migrációra vagy éppen a koronavírus-járványra gondolnunk. A nemzeti szintű kormányzatok együttműködése, a konszenzusok kialakítása pedig igen lassan halad - teszi hozzá Bryant. A könyv egyik fontos konklúziója, hogy amennyiben a bolygónk együttműködésre irányuló irányítási folyamatai és struktúrái az eddigi korszakok szerint széttöredezettek maradnak és a nemzetek feletti kompromisszumos kormányzás továbbra is zavaros és ’balesetveszélyes’ marad, nem csupán kihívásaink maradnak válaszok nélkül, hanem számos új bizonytalanság is jelentkezhet. Épp ezért a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy a nemzetközi együttműködés fokozása nélkülözhetetlen. 

A könyv a Pallas Athéné Kiadó kiadványa.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.