Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány által nyújtott bértámogatás célja a munkahelyek védelme - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás kiemelte, a magyar emberek munkahelyeit meg kell védeni, amennyi munkahelyet a koronavírus elpusztít, annyi új álláshelyet kell létrehozni.

A balliberális kormányokkal ellentétben a jelenlegi kabinet nem segélyezéssel, hanem munkahelyteremtéssel és bértámogatással fogja kezelni ezt a nehéz helyzetet - erősítette meg az államtitkár, hozzátéve, az április 16-án elindított bértámogatási programban a szakmai szervezetek és a kamarák javaslatait is figyelembe vették.

Ezekkel a szervezetekkel folyamatos a kapcsolattartás, a közös cél a magyar munkahelyek megvédése - mondta Schanda Tamás.

Az intézkedés részleteiről szólva kifejtette, a programban a munkáltató vállalja, hogy nem szünteti meg munkavállalója munkaviszonyát és bért fizet az alkalmazott csökkentett munkaidejére, egyéni fejlesztési idejére. A munkavállaló pedig azt vállalja, hogy munkáját ellátja és a fejlesztési időben a munkaadó rendelkezésére áll.

Az állam a kieső munkaidőre jutó bér hetven százalékát téríti meg, ez a segítség a rövidített idejű munkavégzés alatt jár legfeljebb három hónapig. A kérelmeket digitálisan, a cégkapun keresztül a kormányhivataloknak kell benyújtani, az elbírálásra nyolc nap áll rendelkezésre - ismertette az államtitkár.

A bértámogatás akár több százezer munkahely megőrzését is szavatolhatja, azaz több százezer, a járvány miatt nehéz helyzetbe került családnak jelenthet segítséget, illetve cégek tömegének biztosíthatja a túlélést - jelentette ki Schanda Tamás.

Szólt arról, a kormány elindított egy speciális kutatásfejlesztési bértámogatást is, amely mintegy 33 ezer kutatót és mérnököt érinthet. Az intézkedés keretében a munkáltatók dolgozónként havonta akár 318 ezer forintot kaphatnak. A támogatásra azok a cégek pályázhatnak, amelyek a versenyszférában a kutatás-fejlesztés és az innováció területein tevékenykednek - közölte.

Az államtitkár emlékeztetett, a vállalkozásoknak lehetőségük van rendkívül kedvező kamattal kétéves futamidejű munkahelymegtartó hitel felvételére, amely a munkavállalók kilenc havi bérének finanszírozására fordítható.

"A magyar emberek az elmúlt tíz évben bizonyították, nem segélyből, hanem munkából akarnak és tudnak is megélni" - jelentette ki Schanda Tamás. Hozzátette, aki a járvány okozta válság miatt elveszíti a munkáját, az legkésőbb három hónap elteltével újra munkát fog kapni.

Ebben a kormány támogatni fogja a cégeket, és ha kell, akkor az állam fog munkát kínálni a dolgozni akaróknak - jelezte az államtitkár. Mint mondta, az intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy a május elején életbe lépő új védekezési szakaszban fokozatosan újrainduljon a magyar gazdaság.

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.